Árokba csúszott a motoros

Hétfő délután a 71-es főúton egyik tagunk édesapja egy szabálytalanul előző autós miatt az árokba csúszott. Az általa megelőzni kívánt személygépkocsi vezetője a helyszínről megállás és segítségnyújtás nélkül távozott.

A 71-es főút gesztenyefasori keszthelyi bevezető szakaszánál közlekedett hétfőn délután 16.35-kor egy tapolcai férfi egy Suzuki típusú motorkerékpárral Keszthely irányába. A 0+200-as kilométerszelvényhez érve járművével az úttest felezővonalát átlépte, majd a bal oldali forgalmi sávban előtte haladó, ismeretlen forgalmi rendszámú, Fiat típusú, szürke színű személygépkocsi előzésébe kezdett.

Az ismeretlen személygépkocsi vezetője ezzel egy időben szintén az előtte haladó jármű előzésébe kezdett, s a felezővonalat átlépve áttért a bal oldali forgalmi sávba. A motorkerékpár vezetője az ütközés elkerülése érdekében fékezett, melynek következtében járművével felborult, majd az út melletti vízelvezető árokba csúszott, ahol egy közlekedési jelzőtáblának ütközve megállt.

HIRDETÉS (x)

A baleset következtében a motorkerékpár vezetője nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett. A motorkerékpáros által megelőzni kívánt, ismeretlen személygépkocsi vezetője a helyszínről megállás és segítségnyújtás nélkül távozott.

A rendőrség kéri, hogy az ismeretlen személygépkocsi vezetője, illetve aki a balesetet látta, vagy arról bármilyen információval rendelkezik, tegyen bejelentést a Keszthelyi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán (8360 Deák Ferenc u. 31., telefon: 83/312-234.), vagy bármelyik rendőri szervnél.

Nyomtatás E-mail

BLOG COMMENTS POWERED BY DISQUS

Kedvelj bennünket

Motoros filmadatbázis

Blogok

Szerintem kb. 10 éve készült az utolsó tetoválásom... vagy lehet, hogy csak nyolc. Azóta tervezem...
Bővebben...
Rá kell jönnöm, hogy ki kell szakadnom a mókuskerékből, hogy ne fásuljak bele. Ilyenkor valami...
Bővebben...

Rólunk

"A jó kislányok a mennybe mennek, a rosszak mindenhova"

A Csajokamotoron.hu magazin oldalain minden információt megtalálsz, ami a motoros nőket érdekli, amire szükségük lehet a motoros jogosítvány megszerzéséhez, vagy egy motoros túrához. 

Iratkozz fel a hírlevélre!