Érdemes éves, országos autópálya matricát vennem motorkerékpárra?

orszagos motoros ematrica 2020Ahogy közeledik az éves autópálya matricák lejáratának a határideje, megszaporodtak az interneten az ezzel kapcsolatos kérdések is. Ami minket érint ezek közül az természetesen a motorokra vonatkozik.

Azzal a kérdéssel fordult valaki nemrég hozzánk, hogy motorkerékpárra érdemes-e éves, országos matricát vásárolnia. Úgy gondoltam, ez a válasz megér egy hosszabb elmélkedést ezzel kapcsolatban.

Ahogy azt már valószínűleg minden olvasónk tudja, hiszen mi is írtunk róla, 2019. december 1. óta megvásárolhatók a 2020-as, éves e-maticák, amelyekkel az ország autópályáit használhatjuk majd. Ha még mindig a tavalyi autópálya matricával jársz, akkor lassan lejár a határidő, hiszen a tavalyi matricák január 31-ig érvényesek már csak. 

HIRDETÉS (x)

Amint az az alábbi táblázatból is kiderül, létezik autópályamatrica motorkerékpárra, ami jelentős kedvezményt biztosít a kétkerekűek tulajdonosainak, ha heti vagy havi matricát vásárolnak. Az országos matricák esetében azonban a Nemzeti Útdífizetési Szolgáltató Zrt. árban nem tesz különbséget a kettő- illeve a négykerekű járművek között. Motorkerékpárra és személyautóra egyaránt 5000 Ft-ba kerül a havi matrica és 42 980 Ft az éves útengedély.

Jogosan merül fel a kérdés, hogy akkor vajon megéri-e országos, éves matricát vásárolni motorkerékpárra.

A válaszom a saját elméletem szerint egyértelmű nem. Legalábbis nekem nem éri meg megvenni az országos matricát motorra, hiszen nem használnám ki.

Természetesen a megyei matricából én is éveset vásárolok, hiszen Budapesten egyre kilátástalanabb a közlekedés még motorral is, így remek alternatíva az M0 autóúton kikerülni a belvárosi dugókat. Sőt, ha épp túrázni indulnék, akkor is egyszerűbb az M0-on keresztül elhagyni a várost, mint keresztülmenni rajta. Tudom, sokszor kilométerben hosszabb, de mikor zavarta a motorosokat, hogy többet kell motorozni? Engem egyáltalán nem zavar.

ematrica dijtablazat 2020Ha nem járod egész évben motorral az országot, nem érinted rendszeresen az összes megyét vagy létező összes autópályát, akkor azt kell hogy mondjam, neked sem éri meg az éves motoros e-matricát megvásárolni. Helyette vegyél egy éveset arra a megyére, ahol rendszeresen jársz autópályán, és amikor nyáron vagy a szezon indulása után motorra pattansz, elég lesz a heti vagy havi matrica abban az időszakban.

Ha kiszámolod, hogy az megyei matrica 5000 Ft és enni nem kér a kieső hónapokban, és mellé a szezon hat hónapjának mindegyikére veszel egy havi matricát motorra, még akkor is csak 20 000 Ft-nál tartasz, ami töredéke csak az éves, motoros, országos matricának.

Remélem tudtam segíteni! Ha még nem vetted meg az országos matricádat, akkor kattints erre az oldalra, és vedd meg online!

 

 

A táblázat forrása: Nemzeti Útdífizetési Szolgáltató Zrt.

Fotó: 123rf.com

Nyomtatás E-mail

BLOG COMMENTS POWERED BY DISQUS

Kedvelj bennünket

Motoros filmadatbázis

Blogok

Az egyik nyilvános motoros csoportban felmerült annak a lehetősége, hogy a csapat moderátora egy KRESZ...
Bővebben...
Múlt héten elmentem egy nyílt napra a MAMI motorkerékpár szerelő szakközépiskolába. Nagyon megörültek nekem, azt...
Bővebben...

Rólunk

"A jó kislányok a mennybe mennek, a rosszak mindenhova"

A Csajokamotoron.hu magazin oldalain minden információt megtalálsz, ami a motoros nőket érdekli, amire szükségük lehet a motoros jogosítvány megszerzéséhez, vagy egy motoros túrához. 

Iratkozz fel a hírlevélre!