Il Dottore Valentino Rossi 40 éves

valentino rossi 40Nem sok nagyobb ünnep van annál, mint amikor az ember egyik kedvenc sportolója kerek évfordulót ünnepel. Mi kuponkedvezményt ajándékozunk neked a Dottore születésnapjára.

Valentino Rossi, aki csapattársával Maverick Vinales-szel a napokban Sepangban teszteli a Yamaha 2019-es MotoGP motorját, 1979. február 16-án született, így könnyen kiszámolható, hogy idén ünnepli a kerek negyvenedik életévét.

A lassan veteránkorba lépő többszörös világbajnok olasz pilóta persze továbbra is a fiatalokat megszégyenítően teljesít a pályán. A japán teszt első napján a hatodik helyen végzett az új motorral. Az első helyen Mark Markez végzett, Vinales a harmadik lett. 

HIRDETÉS (x)

Ahogy Jorge Lorenzo egy korábbi interjúban mesélte, annak ellenére, hogy a pályára ellenfélként állnak ki, gyakran járnak együtt bulizni versenyek után Rossival és Mark Markezzel. Ahogy mondta, még mindannyian fiatalok - valójában Rossi közülük a legidősebb, hiszen Lorenzo 1987-es, míg Markez 1993-as születésű. Főleg a sikeres versenyek után esik jól meginni egy-egy sört, és míg Markez és Rossi inkább táncolni szeret, Jorge szívesebben énekel. Megnéznék egy ilyen bulit. 

Valószínűleg a 40. születésnapja alkalmából is nagy hepajt rendez majd a bajnok, de mi sajnos erről is lemaradunk. Sebaj, helyette ünnepeljük barátainkkal vagy szerelmünkkel ezt a jeles napot. Ha az ünnep alkalmából meglepnéd kedvesed valami egyedivel, válassz neki ajándékot a webáruházunkban

Habár elsősorba motoros nők számára készült pólókból és ajándéktárgykból válogathatsz a webshopban, motoros férfiaknak is van két ajánlatunk, egy szürke és egy fekete póló, mindkettő egyedi mintával.

Ráadásul most érdemes megvenned amit szeretnél, mert a Dottore 40. születésnapja alkalmából a VALE40 kuponkóddal 20% kedvezménnyel vásárolhatod meg a Csajok a motoron saját termékeit áruházunkban. A kuponkód pontosan egy hétig, azaz mostantól 2019 február 14-ig érvényes (hopsz, az meg épp Valentin nap). 

Nyomtatás E-mail

BLOG COMMENTS POWERED BY DISQUS

Kedvelj bennünket

Motoros filmadatbázis

Blogok

Sokat agyaltam, megírjam-e ezt a bejegyzést. Tulajdonképpen semmi értelme, puszta nyivákolásnak hat. Gáz Szóval van ez...
Bővebben...
Júniusban voltam barátnőmmel az Onroados 48 órás tájékozodási túrán. Én kis naiv azt hittem, hogy...
Bővebben...

Rólunk

"A jó kislányok a mennybe mennek, a rosszak mindenhova"

A Csajokamotoron.hu magazin oldalain minden információt megtalálsz, ami a motoros nőket érdekli, amire szükségük lehet a motoros jogosítvány megszerzéséhez, vagy egy motoros túrához. 

Iratkozz fel a hírlevélre!