Szavazz a balassagyarmati motoros rendőrre!

kotner zoltan motoros rendor balassagyarmatKótner Zoltán rendőr főtörzszászlós tavaly áprilisban megnyerte a motoros rendőrök európai versenyét, most pedig a „Az Év Embere Nógrád megyében” kitüntető címért szállt versenybe többedmagával.

A motoros rendőrök európai versenyét 2018 áprilisában, Németországban rendezték meg, ahol 14 ország képviseltette magát, hazánkból többek között Kótner Zoltán r. főtörzszászlós, Balassagyarmatról.

A versenyzők saját szolgálati járművükkel szállhattak harcba, hogy teljesítsék az akadályokkal teli ügyességi köröket. Külön öröm számunkra, hogy a magyar motorosok mindig jól teljesítenek.

HIRDETÉS (x)

Így történt ez tavaly is, hiszen a dobogó legfelső fokára Kótner Zoltán állhatott fel, öregbítve ezzel hazánk jó hírnevét. A díjazott 1993 óta a Balassagyarmati Rendőrkapitányság munkatársa.

A NOOL-nak adott interjújából az is kiderül, hogy már kamaszkorától fogva a motorok szerelmese, s végig járta úgymond, a motorok tekintetében a „ranglétrát”, egészen a Simsontól kezdve…

Elmondása szerint, már a rendőrség kötelékébe lépésekor az volt az álma, hogy motoros rendőr legyen, ez 6 év után sikerült, s a különféle ügyességi versenyek örökös résztvevője lett. Most pedig, Európában a legjobb!

A Nógrád Megyei Hírlap 2018-ban egy különleges sorozatot indított, ugyanis minden szombati számban egy olyan emberrel készítettek interjút, aki akkoriban sokat tett a megye jó hírnevéért.

Most pedig, ezekből az emberekből kerül ki „Az Év Embere Nógrád megyében”. Január 20-ig lehet szavazni a választottakra, köztük Kótner Zoltán motoros rendőrre. Segítsünk neki!

Forrás, fotó: NOOL

Nyomtatás E-mail

BLOG COMMENTS POWERED BY DISQUS

Kedvelj bennünket

Motoros filmadatbázis

Blogok

A hosszú hétvége nagy részét Pilismaróton töltöttük a Szobi Révnél. Ezúttal nem motoros találkozó volt...
Bővebben...
Miután kedden motoroztam egy kellemeset bár elég rövidet, másnap arra mentem ki a garázsba, hogy...
Bővebben...

Rólunk

"A jó kislányok a mennybe mennek, a rosszak mindenhova"

A Csajokamotoron.hu magazin oldalain minden információt megtalálsz, ami a motoros nőket érdekli, amire szükségük lehet a motoros jogosítvány megszerzéséhez, vagy egy motoros túrához. 

Iratkozz fel a hírlevélre!