A rendőr családja perel

Az amerikaiak mindenért képesek perelni. Ha forró a kávé, és megégeti a nyelvüket, ha elhíznak a gyorséttermi ételektől, lényegében bármiért.

Egy amerikai motoros járőr családja szintén perek sorát indította a járőr tragikus, szolgálatban bekövetkezett balesete után. Az eset még 2008 márciusában történt. Hillary Clintont texasi kampánykörútján motoros rendőrök is kísérték, közülük egy járőr elesett motorjával, és életét vesztette, mivel képtelen volt normál sebességnél bevenni egy kanyart, valamint alkalmatlan volt arra, hogy gépjárműkíséret részeként motorozzon.

Most a járőr családja válogatás nélkül mindenkit beperelt. Elsősorban a rendőrséget hibáztatják, azzal az indokkal, hogy az elhunyt járőr nem kapott megfelelő kiképzést (ez nem lehet vita tárgya, hiszen, ahogy az események is mutatják, az alapvető műveleteket képtelen volt végrehajtani). Ezen kívül pert indítottak a rendőr sisakját gyártó cég, a Super Seer ellen is, azt állítva, hogy a sisak hibás volt, valamint magát Hillary Clintont is beperelték, mivel, szerintük túl későn igényelt gépkocsikíséretet.

HIRDETÉS (x)

A rendőrség felelőssége itt egyértelmű, hiszen a képzés alatt – ha volt egyáltalán – ki kellett volna derülnie a járőr motoros tudásának hiánya. Nyilvánvaló, hogy így nem lett volna szabad bedobni a mély vízbe. Az esetlegesen hibás sisakért valószínűleg szintén a texasi rendőrség tehető felelőssé, hiszen a sisak nem a járőr saját tulajdona volt, hanem a rendőrség biztosította számára.

Megkérdőjelezhető a rendőr felelőssége is, hiszen nagy valószínűséggel tisztában volt saját korlátaival, mégis vállalta a motoros járőr munkakört, és az ezzel járó kötelezettségeket. Egy dolog azonban biztos. Perek százaival sem hozhatják őt vissza az élők sorába.

 

Nyomtatás E-mail

BLOG COMMENTS POWERED BY DISQUS

Kedvelj bennünket

Motoros filmadatbázis

Blogok

Azt mondják, a jó szülő egyik ismérve, hogy idejekorán önállóságra, felelősségre tanítja a gyerekét, olyan...
Bővebben...
Szokták mondani, minek az embernek ellenség, ha ilyen barátai vannak..... Nálunk ez már kollégákra is...
Bővebben...

Rólunk

"A jó kislányok a mennybe mennek, a rosszak mindenhova"

A Csajokamotoron.hu magazin oldalain minden információt megtalálsz, ami a motoros nőket érdekli, amire szükségük lehet a motoros jogosítvány megszerzéséhez, vagy egy motoros túrához. 

Iratkozz fel a hírlevélre!