Kovács Niki is fut a gyerekek tiszta ivóvízéért

kovacs niki flashmob 4Három év kihagyás után idén ismét visszatért a versenypályára Kovács Niki, aki idén az Alpok-Adria Bajnokságban küzdött a köridőkkel és a férfi ellenfelekkel. Most szombaton más vizekre evez és ismét csatlakozik az UNICEF Magyarország flashmobjához.

A Vizes Flashmobot, melynek célja, hogy felhívják a figyelmet a tiszta ivóvíz fontosságára már második alkalommal rendezik meg.

„Tavasszal is csatlakoztam ehhez a kezdeményezéshez, mert fontosnak tartom, hogy az ember ne csak magára gondoljon, de a lehetőségeihez képest jó ügyeket is támogasson. Számomra két érzékeny téma van, az egyik a közlekedésbiztonság, a másik pedig a gyerekek. Ebben a szellemben nevelkedtem, hiszen édesanyám vezetésével éveken át láttunk vendégül rászoruló, árva és beteg gyerekeket a gyereknapi minimotoros rendezvényünkön. Ilyenkor nemcsak ajándékokat kaptak, de sokukat meg is motoroztattuk, ami hatalmas élményt jelentett nekik.” – mesélte Kovács Niki.

HIRDETÉS (x)

„Számunkra természetes, hogy napközben beszaladunk a boltba és veszünk egy vizet, sőt, ami még nagyobb kincs, egyszerűen csak odasétálunk a csaphoz, ha megszomjazunk. A világ kevésbé szerencsés részein a nők és a gyerekek sokszor hosszú kilométereket gyalogolnak a legközelebbi vízforrásokhoz. Nem ritkán ez a gyerekek napi legfőbb feladata vagy akár a munkájuk…”

Niki mellett Tóth Frank kétszeres Európa-bajnok, világbajnoki második helyezett vízilabdázó, Mujahid Zoli énekes, Laky Zsuzsi szépségkirálynő, Ripli Zsuzsi színésznő és Bata Móni menedzser is csatlakozik a kezdeményezéshez.

A szombati (október 14.) flashmob – rövid futás a vizes palackokkal – 12:15-kor kezdődik a 32. SPAR Budapest Maraton® Fesztivál „Családi Futás” program keretén belül. 

Vasárnap már a MotoGP-é a főszerep

kovacs niki flashmob 3A motorversenyzés mellett Niki másik nagy szerelme a MotoGP és a média. Több mint tíz éve jár ki a futamokra, ahol újságíróként és fotósként is letette már a névjegyét – több díjat is nyert –, sőt két könyvet is jegyez ebben a témában. Idén nagy álma vált valóra, amikor a Spíler TV-nek interjúkat is háttéranyagokat is készíthetett, hiszen a televíziózás gyerekkorától kezdve nagyon érdekli.

Most vasárnap a Japán Nagydíjat a Spíler TV stúdiójából követi majd, ahol a futamok között sok érdekes sztorit várhatunk tőle és a másik vendégről, Tóth Zoli Totti dragbike versenyzőtől. Talmácsi Gábor és Mezei Dániel ezúttal a helyszínről kommentálja majd az eseményeket.

kovacs niki flashmob 2kovacs niki flashmob 2

Nyomtatás E-mail

BLOG COMMENTS POWERED BY DISQUS

Kedvelj bennünket

Motoros filmadatbázis

Blogok

A héten megint nem volt motorozás, pedig az időjárás miatt akár lehetett volna. A nyakamba...
Bővebben...

Rólunk

"A jó kislányok a mennybe mennek, a rosszak mindenhova"

A Csajokamotoron.hu magazin oldalain minden információt megtalálsz, ami a motoros nőket érdekli, amire szükségük lehet a motoros jogosítvány megszerzéséhez, vagy egy motoros túrához. 

Iratkozz fel a hírlevélre!