Év végétől a boltokban lesz a Kawasaki J300-as robogója!

A Kawasaki hamarosan debütál az első európai piacra szánt robogójával, a J300-al.

Az utóbbi években Európa-szerte megélénkült a kereslet az olyan stílusos, könnyen vezethető robogók iránt, amelyek rendkívül jó szolgálatot tesznek az elővárosi ingázás és a városi közlekedés során.

A Kawasaki kínálatában már eddig is voltak olyan motorok, amelyek ezekre a fogyasztói igényekre is választ tudtak adni, a népszerű ER sorozat, illetve a sokoldalú Versys modelleket kiegészítve, a J300-al most azonban teljessé válik a paletta.

Így a funkcionalitást előtérbe helyező vásárlóknak sem kell többé lemondaniuk majd az egyedülálló Kawasaki életérzésről. Az európai piacra lépés során ugyanis a márka számára elsődleges cél volt, hogy a robogó szegmensben is olyan modellel jelenjen meg, amely hitelesen testesíti meg a már említett „Kawasaki életérzést".

HIRDETÉS (x)

Éppen ezért a márka külön designer csapatot állított fel, amely azt a feladatot kapta, hogy olyan robogót alkosson meg, amelyben a szenvedély testet ölt. A J300 már elnevezésében is ezt képviseli, a típusjelzésben található „J" ugyanis a japán „jyounetsu" szóból származik, amely szenvedélyt jelent.

Ez a tervezési vezérelv nem csak a hamarosan debütáló J300-nál, de a 2014-es szezon minden jelentős Kawasaki modelljénél is tetten érhető lesz. A J300 tervezése és a design a márka európai kutatás-fejlesztési részlegét és a Kawasaki Akashiban található üzemének mérnökeit dicséri.

A J300 először 2013. november 5.-én, az EICMA kiállításon mutatkozik be a sajtó és a nagyközönség előtt, de várhatóan már az év végétől a hivatalos Kawasaki kereskedésekben is elérhető lesz Európában.

Nyomtatás E-mail

BLOG COMMENTS POWERED BY DISQUS

Kedvelj bennünket

Motoros filmadatbázis

Blogok

Mivel a jó idő csak nem lankad, így a holnapi napot is motorozással fogom tölteni,...
Bővebben...
Régi vágyam volt, hogy ismét kutya tulajdonos legyek. A héten teljesült a vágyam, kis tappancsok...
Bővebben...

Rólunk

"A jó kislányok a mennybe mennek, a rosszak mindenhova"

A Csajokamotoron.hu magazin oldalain minden információt megtalálsz, ami a motoros nőket érdekli, amire szükségük lehet a motoros jogosítvány megszerzéséhez, vagy egy motoros túrához. 

Iratkozz fel a hírlevélre!