Hogyan kezdjünk bele a jogosítvány-szerzésbe?

Idén lépten-nyomon változásokba ütköztünk, hiszen sokat módosultak a motoros jogsival kapcsolatos szabályok. 

 

 

Március óta egészen más dolgokkal kell szembe nézniük azoknak, akik egy jogosítvány boldog tulajdonosaivá szeretnének válni.

De ha még nem is hallottak a változtatásokról azok, akik azt tervezik, hogy be akarnak iratkozni egy motoros suliba, jó tudniuk, mi vár ott rájuk… Ezekről a dolgokról beszélgettünk Erdei Lajossal, az Autoplay ATI Autósiskola oktatójával, aki még engem is tanított pár éve, amikor a motoros jogosítványomat szereztem.

HIRDETÉS (x)

A tavasszal történt változtatások után, milyen lehetőségei vannak a leendő tanulónak?

−Attól függ, hány éves az illető. Most ugye visszahozták, hogy 14 éves kortól lehet elkezdeni az „AM” (régebben moped, segédmotor) kategóriát, nem pedig 16-tól. Viszont, 16 éves koráig nem vezethet külföldön a motoros, csak belföldön. Az „A1” kategóriára, ami a 125 ccm-s gépek vezetésére jogosít, 16 éves kortól lehet jelentkezni. 18 éves kortól pedig az „A2”-re. A teljesítményt felemelték 10 kW-al, tehát már nem 25 kW-ig, hanem 35 kW-ig érvényes a vezetői engedély. És van ugye az „A”, vagyis a korlátlan kategória, melynek életkori feltételeit megemelték 3 évvel – 21 helyett, 24 éves kortól lehet beiratkozni.

Hogyan működik maga a tanfolyam szervezése?

−Bejön hozzánk a tanuló, elmondja, mit szeretne, milyen kategóriára gondolt. Mert ugye az idősebbeknél létezik a „B125”-ös lehetősége, ami minimalizált elméleti- és gyakorlati képzést igényel. Vagy pedig megcsináljuk az „A” kategóriát a tanulóval… Ha a „B125” mellett dönt, akkor 3 órás elméleti képzésen kell részt vennie, majd egy teljes értékű elméleti vizsgát tennie. Ezután 2 órás gyakorlati képzés következik, és egy összevont forgalmi vizsga, ami azt takarja, hogy először az első két rutinfeladatot kell elvégeznie a vizsgázónak. Ha a vizsgabiztos elég stabilnak gondolja a motorost, akkor engedi a forgalomban lévő vizsgára. Továbbá, a mostani módosítások alapján, az embernek van lehetősége2 éven belül felbővítenie a „B125”-öt nagyobb kategóriára. Csak a gyakorlati vizsgákat kell megismételnie. Külön egy járműkezelési- és egy forgalmi vizsgája lesz.

És ha az „A” mellett dönt?

− Akkor 6 alkalmas elméleti képzésen kell részt vennie (KRESZ, járművezetés-elmélet). Megbeszélt időpontban elméleti vizsgát tesz, és ha sikeres, utána kezdheti el a gyakorlati képzést. 10 óra gyakorlat a rutinpályán, majd ha sikeres a rutin vizsga, 16 óra vezetés   aforgalomban (15 óra gyakorlás és a 16. óra maga a vizsga).

Amikor még hozzátok jártam a suliba, a felszerelésekkel kapcsolatban sem voltak ilyen szigorú szabályok, mint tavaly óta…

−Igen-igen, most már gerinc-, térd- és könyökvédő szükséges ahhoz, hogy a tanulóval kimenjünk a forgalomba, és persze a rutin pályára. Vizsgáztatás pedig főleg nincs ezek nélkül! Beszereztünk pár garnitúra felszerelést, mert mindenki nem tud rögtön venni magának. A gerinc- és könyökvédővel annyira nincs nagy gond. A szabályzatban úgy van meghatározva, hogy vagy motoros dzseki legyen, protektorral ellátva, vagy önálló felszerelésként szerepeljen a védőcucc. Viszont, a kesztyűnekis protektorosnak kell lennie. Tehát, nem az van, mint régen, hogy felvesz az ember egy munkáskesztyűt és mehet is. A cipő esetében ugyanaz van, mint régen: motoros csizma vagy bakancs.

Egyébként, mostanában is sok csaj jön hozzátok jogosítványt szerezni?

− Igen, még mindig tartjuk azt az arányt, hogy a vizsgázók 40%-a nő.

De jó nosztalgiázni! Amikor még én is itt róttam az utakat, no meg „emelgettem” a motort középtámaszra…

− Ha már a súlyoknál tartunk, mondok valamit! Rosszul vettük át az EU-s szabályozást, mert úgy van igazából meghatározva, hogy az „A” kategóriánál legalább 600 ccm-es legyen a gép, plusz-mínusz 5 ccm. Nálunk nem hozták be a „plusz-mínusz 5 ccm-t”. Nekünk is azért van 650 ccm-es tanuló motorunk, ami alapból 72 lóerő. Tehát, teljesen másképp kellene szerveznünk a dolgokat, de sajnos ez van…

A beszélgetés végére, örültem annak, hogy már túl vagyok a jogsi megszerzésén, mert azt hiszem, pár éve még könnyebb dolga volt az embereknek. De, azért senkinek ne vegyék el a kedvét ezek a változtatások, hiszen a motorvezetésért bármi megéri!

Nyomtatás E-mail

BLOG COMMENTS POWERED BY DISQUS

Kedvelj bennünket

Motoros filmadatbázis

Blogok

Így a Halloween utózöngéjeként itt az idő, hogy felfaljuk a tököket. Ha már mást nem...
Bővebben...
Hiába van új motorom - nem vagyok elég kemény - hogy motorozzak ebben az őszies...
Bővebben...

Rólunk

"A jó kislányok a mennybe mennek, a rosszak mindenhova"

A Csajokamotoron.hu magazin oldalain minden információt megtalálsz, ami a motoros nőket érdekli, amire szükségük lehet a motoros jogosítvány megszerzéséhez, vagy egy motoros túrához. 

Iratkozz fel a hírlevélre!