Nem veszhet el a bonus-malus besorolás

Tavaly óta papír nélkül, elektronikus formában tárolják az adatokat az érintett biztosítók.

2011. július 1-jétől lépett életbe az új bonus-malus szabályozás, amely értelmében a gépjárművek üzembentartóinak besorolását a Központi Kártörténeti Nyilvántartó Rendszer (KKNYR) kezeli és tartja nyilván. Bár az átállás nem volt teljesen zökkenőmentes, az elmúlt hónapokban nagyon sok, a biztosítóktól átvett adatokkal kapcsolatos probléma elhárult, és nagymértékben javult a nyilvántartás sikeres adatkéréseinek aránya is. A Nemzetgazdasági Minisztérium megerősítette, hogy a kgfb szerződők nem vesztik el korábban megszerzett bonus-malus osztályba sorolásukat akkor sem, ha a KKNYR-ből nem sikerül azt a jogszabályi határidőn belül lekérdezni, igazolni.

HIRDETÉS (x)

 

Előfordulhat azonban, hogy hiányzó vagy téves adatok miatt nem lehetséges a kárnyilvántartásból egyértelműen megállapítani a besorolást. Mivel a biztosítási titokra vonatkozó szabályok szerint a biztosítók egymás között nem cserélhetnek adatot, így a szerződés megkötésétől számított 45. napig a biztosítónak kell értesítést küldenie az ügyfélnek, hogy ő pótolni vagy helyesbíteni tudja a szükséges adatokat. A K&H Biztosító eddigi tapasztalatai alapján az ügyfelek rendkívül együttműködőek.

Mi történik akkor, ha a megszerzett bonus-malus besorolást érinti a probléma? A Nemzetgazdasági Minisztérium jogértelmezése megerősítette, hogy a kgfb szerződők korábban megszerzett bonus-malus osztályba sorolásukat nem veszthetik el, ha azt a KKNYR-ből nem sikerül a jogszabályi határidőn belül lekérdezni, igazolni. Miután sikerült a korábbi biztosítók nyilvántartásában a helyes, korrigált adatokat megadni, azok a KKNYR-ben is megjelennek, és az új biztosító ezek alapján visszamenőlegesen is jogosult a valós bónusz-osztályba sorolni a gépjármű tulajdonost.

Nyomtatás E-mail

BLOG COMMENTS POWERED BY DISQUS

Kedvelj bennünket

Motoros filmadatbázis

Blogok

Így a Halloween utózöngéjeként itt az idő, hogy felfaljuk a tököket. Ha már mást nem...
Bővebben...
Hiába van új motorom - nem vagyok elég kemény - hogy motorozzak ebben az őszies...
Bővebben...

Rólunk

"A jó kislányok a mennybe mennek, a rosszak mindenhova"

A Csajokamotoron.hu magazin oldalain minden információt megtalálsz, ami a motoros nőket érdekli, amire szükségük lehet a motoros jogosítvány megszerzéséhez, vagy egy motoros túrához. 

Iratkozz fel a hírlevélre!