60 éves lett a Sportster

Tartalomjegyzék

harley davidson Sportster XL1200A versengés szülte Sportster kemény küzdelmek árán lett az, ami – úgy a versenypályán, mint a szalonokban – története pedig a folyamatos fejlődésről szól. Ahogy változik, úgy változtat meg. A Sportster utat mutat – immáron 60 éve.

A Harley-Davidson Sportster idén 60 éves – gondoljunk csak bele, mekkora dicsőség ez, hiszen a világ hatalmasat fordult a bemutatása óta – emellett az 1957-es névválasztás annak idején teljesen szokatlannak számított. A motorgyártók közötti mind szorosabb versengés kiélezett helyzetet szült. A Harley-Davidson a K-modell (1952-56) műszaki alapjait használta fel a fejlesztéshez.

A Sportster XL platform azonnal bizonyította létjogosultságát, széleskörű alkalmazhatósága gyorsan megmutatkozott az eladásokban is. A modell fejlesztései mindig a piaci igényeknek megfelelően történtek, de emellett egyfajta irányvonalat is kijelöltek. Ékes bizonysága ennek, hogy az 1958-as, off-road stílusú XLCH (Competition Hot) Sportster rövidített hátsó sárvédőjével, és a Forty-Eight modell mogyoró alakú benzintankjával, még a mai modern vasak mellett is feltűnő jelenség.

HIRDETÉS (x)

A ‘60-as évekre a Sportster tovább szelídült, az évtized végére az XLH elterjedése okán egyre megszokottabbá vált. 1970-ben aztán megérkezett a legendás XR750. A csodálatosan szép modell megbirkózott a murvás, sáros utakkal is, ráadásul egy 1969-es szabályváltozás pedig lehetővé tette, hogy a 750 köbcentis felülvezérelt modell versenyen is indulhasson az Államokban, a Harley-Davidson tehát felkészülhetett a versenyzésre. Az XR750 innentől kezdve folyamatosan bizonyította, hogy győzelemre alkották.

Az American Dirt Track versenyeken az XR750 mintegy 3 évtizeden át juttatta versenyzőit a dobogó legfelső fokára. A legendás, örökké népszerű nevek, mint Jay Springsteen, Chris Carr, Ricky Graham, Mert Lawwill és Kevin Atherton mindkét lábukat a levegőbe emelve borzongtatták meg rajongóikat a villámló XR nyergében. És ki érhetne fel a majd 100 győzelemmel bíró, kilencszeres bajnok Scott Parkerrel, aki legtöbb győzelmét XR-el aratta?

Az 1972-es XL a népszerű “Iron Head” hajtóegység 1000 köbcentis változatát kapta. 1976-ra a sebességváltó balra, a hátsó fék pedig a kormány jobb oldalára került. Az 1977-es XLCR (Café Racer) minden várakozást felülmúlt, az XR750 ihlette első felfüggesztés, az új váz, a tripla tárcsafékek, a kovácsolt alumínium kerekek, a hátraszerelt lábtartók a legsportosabb Sportster modellé tették.

 

Nyomtatás E-mail

BLOG COMMENTS POWERED BY DISQUS

Kedvelj bennünket

Motoros filmadatbázis

Blogok

Sokat agyaltam, megírjam-e ezt a bejegyzést. Tulajdonképpen semmi értelme, puszta nyivákolásnak hat. Gáz Szóval van ez...
Bővebben...
Júniusban voltam barátnőmmel az Onroados 48 órás tájékozodási túrán. Én kis naiv azt hittem, hogy...
Bővebben...

Rólunk

"A jó kislányok a mennybe mennek, a rosszak mindenhova"

A Csajokamotoron.hu magazin oldalain minden információt megtalálsz, ami a motoros nőket érdekli, amire szükségük lehet a motoros jogosítvány megszerzéséhez, vagy egy motoros túrához. 

Iratkozz fel a hírlevélre!