Egy kétütemű lépés a jövőbe

Bár a kétütemű BMW R 10 sosem került sorozatgyártásba, mégis fontos részét képezi a BMW Motorrad történetének.

1945-ben a II. Világháború végén Németország romokban hevert, az ipar teljesítménye minimálisra csökkent, emberek milliói veszítették el állásukat. A BMW különösen nehéz helyzetben volt, mivel az ország nyugati részén fekvő gyáregységei a támadások során erősen megrongálódtak, az Eisenach-ban fekvő üzem pedig, ahol a háború alatt a motorkerékpárokat gyártották, orosz fennhatóság alá került.

HIRDETÉS (x)

Kurt Donath, a BMW akkori menedzsere kezdte meg a szövetséges flottához kapcsolódó munkákat, valamint irányítása alatt a bajor gyártó edények, kerékpárok és mezőgazdasági eszközök gyártásába kezdett. Ezek a tevékenységek Németország és a BMW számára is nagy jelentőséggel bírtak, hiszen esélyt adtak egy új jövő kialakítására.

Donath természetesen nem érdeklődött túlzottan az effajta termékek előállítása iránt, számára a motorkerékpárok építése jelentette a jövőt, ami idővel szintén lehetségessé vált. 1946 márciusában az amerikaiak zöld utat adtak a kétkerekűek gyártásának, mivel szükségük volt alapvető szállítási eszközökre, de a legnagyobb hengerűrtalmat 125 cm3-ben limitálták.

65 évvel ezelőtt, 1946. június 3-án, Kurt Donath hosszú távú döntést hozott; utasította a BMW legendás alakját, Alfred Böning-et az R 10-es model, és vele együtt az M411-es, kéthengeres boxer erőforrás kifejlesztésére. A kis 125 cm3-es boxer érdekes kinézetű motorkerékpár volt, alacsonyan fekvő blokkjával és a motoros lába mögött elhelyezkedő hengereivel. Ez azt jelentette, hogy a sebességváltó a motor aljához kapcsolódott és a kardántengely a többi boxernél jóval magasabban helyezkedett el. Külsőre tradicionális BMW motornak tűnt, ám a kéthengeres erőforrást úgy tervezték, hogy előállítása jóval olcsóbb legyen, mint az átlagos négyhengereseké.

Rövidesen el is készült a működő prototípus, azonban mielőtt gyártásba kerülhetett volna, nyilvánvalóvá vált, hogy a szövetséges hatalmak emelni fogják a hengerűrtartalom korlátot 250 cm3-re, így a projekt az R 24-es modell javára abbamaradt.

Napjainkra a BMW Motorrad nagyjából 100.000 motorkerékpárt gyárt évente, olyan innovatív és kategóriavezető gépeket beleértve, mint az S 1000 RR, vagy az új hathengeres luxus túramotor, a K 1600 GT és GTL.

65 évvel ezelőtt, a vállalat teljesen más helyzetben volt, mint ma, és az R10-es fejlesztése új reményt adott a vezetésnek és az alkalmazottaknak. A kéthengeres R10-es sosem került sorozatgyártásba, mégis fontos részét képezi a BMW Motorrad hosszú történelmének.

Nyomtatás E-mail

BLOG COMMENTS POWERED BY DISQUS

Kedvelj bennünket

Motoros filmadatbázis

Blogok

Miközben szerveztem a csamos napot, azért folyamatosan a fejemben motoszkált, hogy még lehet idén olyan...
Bővebben...
Még mindig nem tudjuk, hogy mi baja a motoromnak, lévén, hogy megint nem ültem rajta...
Bővebben...

Rólunk

"A jó kislányok a mennybe mennek, a rosszak mindenhova"

A Csajokamotoron.hu magazin oldalain minden információt megtalálsz, ami a motoros nőket érdekli, amire szükségük lehet a motoros jogosítvány megszerzéséhez, vagy egy motoros túrához. 

Iratkozz fel a hírlevélre!