JocóBéla - CZ 472 átépítve

Tartalomjegyzék

videk jocobelaNem is igazán tudom, hogy nevezzem ezt a vasat. Végülis nem én építettem, csak asszisztáltam, de volt benne részem rendesen.

Az alap egy CZ 472 motorkerékpár volt, amit Attis barátom szerzett egy ismerősétől, aki eladta belőle az elejét kompletten meg a papírjait. Hogy ne kallódjon el a vas, és legyen tisztességes eleje, vettem bontásra egy blokkmentes 250-es Sport CZ-t, annak az első villája költözött a vasba kompletten.

Attis szerzett egy hiányos MZ Trophy 125-öst, Pannonia hátsó sárvédőt, és egy amúgyis átalakított Csepel tankot. Eredetileg Lex barátunknak szántuk a vasat. Rajzoltam is egy ábrát, amit a tankra szeretett volna felfújatni, de mivel nem sok aktivitást mutatott a vas épülésében, Attis összeveszett vele, és úgy döntött, megtartja. Mármint a vasat.

HIRDETÉS (x)

Ezután főleg ő építette. Amit én csináltam, az a korracél kormány (az anyagot is én vettem meg), a tank ék alakban kétoldalt megszélesítése (Falu Lőrinc kollegámnak sok köszönettel tartozom, hogy összeforrasztotta a részeket, így kb. 18 literes), az ülésen is dolgoztam kicsit.

videk jocobela 4Attis szerkesztette föl a Trophy első sárvédőt, majd házasította a Pannonia hátsó sárvédőt a Trophy hátsó sárvédő-darabjával, ez került föl hátulra. Keréknek hátra egy iszonyú széles 16-os ajándék abronccsal fölszerelt kerék lett bepréselve.

Az első lámpa tartója egy regenerált alu tartó lett a 250-esről származtatva. MZ indexek kerültek előre, a kapcsolótömb is erről a típusról való. A hátsó lámpa tartóját az indexekkel együtt tőlem vette Attis, a később Ezüst Eső néven újjászületett Yamaha RD 125-ösöm eredeti tartozéka volt. A fék-és kupplungkar Simsonról való.

Nyomtatás E-mail

BLOG COMMENTS POWERED BY DISQUS

Kedvelj bennünket

Motoros filmadatbázis

Blogok

Írtam már róla a #neérintkezzegyébkéntfelőlemodamészahováakarsz blogomban, hogy vettem egy navigációs készüléket, melyre egy barátom szerzi...
Bővebben...
Karantén negyedik hét... vagy 14, ha úgy vesszük. Már számolni sem tudom, mióta vagyunk itthon. ​ Szerencsére...
Bővebben...

Rólunk

"A jó kislányok a mennybe mennek, a rosszak mindenhova"

A Csajokamotoron.hu magazin oldalain minden információt megtalálsz, ami a motoros nőket érdekli, amire szükségük lehet a motoros jogosítvány megszerzéséhez, vagy egy motoros túrához. 

Iratkozz fel a hírlevélre!