Megbukott a bemutatón a Lazareth repülő motorkerékpárja

repulo motor 04Bár a cím kicsit zavaros, mert négy kerékről lesz szó, de valahol a francia, extravagáns gépeiről híres cég repülő szerkezete mégiscsak a motorkerékpárok rokona akar lenni.

 

Már pár éve bemutatták azt a négykerekű gépet a genovai motorkiállításon, mely alapul szolgált a repülni képes példány létrehozásánál. A siker sajnos még várat magára, és ahelyett, hogy ünneplő tömegek ujjonganának körülötte, most a kárörvendő hangok kerültek előtérbe.

A sugárhajtású masina a bemutató alatt csúfos kudarcot vallott. Ludovic Lazareth saját tervezésű, Maserati V8-as motorral hajtott négykerekű gépének repülő verziója, - mely a kerekei mellett elhelyezett turbinák keltette légárammal emelkedett volna a magasba – nem muzsikát túl jól.

HIRDETÉS (x)

Lazareth még decemberben tett közzé egy videót, melyen bejelentette, hogy ebben az évben bemutatásra kerül a repülő motor. Ez meg is történt, csakhogy a ceremónián a próbarepülés nem jött össze. A gép eleje csak néhány centiméter magasságot ért el, ami valljuk be, elég gyászos teljesítmény. A 4.7 literes, 350 kW-os erőforrás tudatában az ember nagyobb produkcióra számított volna.

A La Moto Volate (azaz repülő motorkerékpár) a talajon természetesen kerekeken gördül, de amikor repüléshez készülődik, egy középtámaszra ül fel, hogy teljesen vízszintes állapotban legyen felszálláskor, és a kerekei kifordulhassanak, mint a Vissza a jövőben című film DeLoren-je esetében, és teret adjanak a repülésnek. Ekkor a német Jetcat turbinák lépnek működésbe. A négy turbina, a Harrier, helyből feszálló vadászrepülők mintájára emeli fel a szerkezetet, akárcsak egy négyrotoros drón. Illetve csak emelte volna.

A bemutatón a tesztpilóta ki volt kötve, hogy ha elvesztené az uralmát a gép felett, akkor se történjen baja. Ludovic Lazareth szóhoz sem jutott a megdöbbenéstől, mikor látta, hogy milyen „magasra” emelkedett a gép, melyre olyan sokat költött.

A teszt arra jó volt, hogy bebizonyosodjon, hogy a Maserati motor és a négy jet turbina jó alapja lesz a jövőbéli sikereknek. Úgy néz ki, hogy lesz még min dolgozniuk a mérnököknek, hogy ebből a drága játékszerből tényleg működő és biztonságos jármű váljék.

repulo motor 01repulo motor 01repulo motor 01

Nyomtatás E-mail

BLOG COMMENTS POWERED BY DISQUS

Kedvelj bennünket

Motoros filmadatbázis

Blogok

Egy csomó filmet megnéztünk már a világvégéről, az apokalipszisről meg a nagy világégés utáni életről,...
Bővebben...
Tavaly ősszel cseréltem motort, ezért még nem volt akalmam az "új motoromat" próbálgatni. "Maradj...
Bővebben...

Rólunk

"A jó kislányok a mennybe mennek, a rosszak mindenhova"

A Csajokamotoron.hu magazin oldalain minden információt megtalálsz, ami a motoros nőket érdekli, amire szükségük lehet a motoros jogosítvány megszerzéséhez, vagy egy motoros túrához. 

Iratkozz fel a hírlevélre!