Legendák - Omega kiállítás Szentesen!

omega egyuttesPár év múlva immár 60 éves lesz az Omega együttes – hogy telik az idő, gondolod, hiszen még most voltak fiatalok… Szentesen Omega kiállítás nyílt a közelmúltban, a Koszta József Múzeumban. A kiállítás egészen 1962-től 2018-ig viszi végig a kíváncsi látogatót a zenekar életében.

Mondhatjuk, hogy a világon egyedülálló együttes az Omega, hiszen nem sok banda mondhatja el magáról, hogy már 57 éve aktívan a pályán van. Ők bizony igen, s a mai napig koncerteznek!

A kiállítás szakmai részét Arató Mátyás vállalta fel, akivel a Rockbook készített interjút a rendezvénnyel kapcsolatban - itt olvashatjuk, hogy milyen messzemenő részletekig tekinthetünk bele az Omega különböző korszakaiba.

HIRDETÉS (x)

A Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas rockegyüttes 1962-ben alakult, s úttörőnek számított a magyar könnyűzene történetében. 1967-ig, úgymond, amatőr éveik során próbálgatták zenei tudásukat, finomodott a stílusok, s végül 1968-ban jelent meg első nagylemezük, Trombitás Frédi és a rettenetes emberek címmel.

1971-ig a beatkorszakot élték, majd ezután jött a hard rock, s a space rock. Olyan tagokkal büszkélkedhet/büszkélkedhetett a zenekar, mint Kóbor János, Benkő László, Molnár György, Debreczeni Ferenc, s Presser Gábor, Somló Tamás, Laux József, Mihály Tamás.

Nagy hatással volt a kialakult hard rock stílusukra az Uriah Heep, a Led Zeppelin és a Deep Perple.

Az említett cikkben hangsúlyozta Arató Mátyás, hogy a banda szerint, a space korszakuk három lemeze, az Időrabló, a Csillagok útján és a Gammapolis, amelyek halhatatlanok maradnak.

A kiállításon megfelelően elkülöníthetők a különféle korszakok relikviái, így az, aki köztük sétál, úgy érezheti, mintha visszament volna az időben, hiszen fellépőruhák, lemezborítók, plakátok, szórólapok idézik a múltat.

Természetesen, az Omega külföldi sikerei, sztorijai is megismerhetőek a termekben járva-kelve, például a Boney M-es történet…

Az együttesről szóló kiállítást Szentesen, egészen 2019. május 30-ig lehet megtekinteni, majd a tervek szerint vándorkiállítássá alakul az egész, s a következő helyszín Veszprém lesz.

Forrás: Rockbook
Fotó: fidelio.hu

Nyomtatás E-mail

BLOG COMMENTS POWERED BY DISQUS

Kedvelj bennünket

Motoros filmadatbázis

Blogok

Hiába nézegetem bizakodva a hétvégi időjárást, jelen állás szerint úgy fest, hogy ennyi volt számomra...
Bővebben...
Már az ötletelgetés első fázisait is végigkísérték a barátok, ismerősök aggódó kérdései: „biztos, hogy egyedül...
Bővebben...

Rólunk

"A jó kislányok a mennybe mennek, a rosszak mindenhova"

A Csajokamotoron.hu magazin oldalain minden információt megtalálsz, ami a motoros nőket érdekli, amire szükségük lehet a motoros jogosítvány megszerzéséhez, vagy egy motoros túrához. 

Iratkozz fel a hírlevélre!