Új hangzásra vágysz? Ismerd meg a KabinLázat!

kabinlaz zenekarA püspökladányi rock zenekar immár 5 éves, és márciusban, Most kezdődik címmel jelent meg a második nagylemezük, s az egyik dalban a híres Dying Wish hörgőse, Papp Lajos „Maci” is közreműködött. Sőt, nemrég az Öröm a Zene tehetségkutató-sorozat hajdúszoboszlói állomását is megnyerték! 

A zenekar 2013-ban alakult Püspökladányban, Hajdú-Bihar megyében. Első nagylemezük 2016-ban jelent meg, Végül helyreáll címmel, amire a rock-világ is felfigyelt. Az együttesben Papp Norbert énekel, Jakab Imre gitározik, Sárközi Ádám basszusgitározik és Hajdú Tibor dobol.

A 2018-as év igazán jól indult a banda számára, mintha ezt az elkészült album címe is hivatott volna előrevetíteni: Most kezdődik... Tényleg most kezdődött el valami az együttes életében...

HIRDETÉS (x)

„Idén 5 évesek lettünk, de úgy gondoltuk, hogy ünneplés helyett inkább elkészítjük a második nagylemezünket, mert úgy hiányzott már a közös munka Mulicz Zolival. A felvételek ezúttal is Karcagon zajlottak, és a szűk három hónap során Zoli rendesen kihajtotta belőlünk, amit lehetett.

A Most kezdődik című lemezre 8 dal került fel, melyek némelyikével sikerült az eddigieknél morcosabb vizekre eveznünk, de nagyrészt maradt a riffközpontú modern rock/metal – kiegészülve a 90-es évek grunge hangulatát idéző vokális megoldásokkal.

Az anyag érdekessége, hogy a 30. szint című dalban a Dying Wish hörgőse, Papp Lajos „Maci” szőrösíti tovább a hangzást.

A Most kezdődik album teljes egészében letölthető a zenekar Bandcamp oldaláról, emellett pedig a Pásztor Tamás és Oravecz Gergely zseniális bookletjébe csomagolt fizikai formátum is beszerezhető a koncerteken, illetve a KabinLáz mindenféle elérhetőségein” - tudtuk meg a zenekartól.

Forrás, fotó: KabinLáz

Hallgass bele! Mit gondolsz?

Nyomtatás E-mail

BLOG COMMENTS POWERED BY DISQUS

Kedvelj bennünket

Motoros filmadatbázis

Kövess bennünket

Blogok

Nos, a világ rendje megváltozik éppen, a környezetemben lévő építkezésbe fogott emberek vagy párosban tolják,...
Bővebben...
Az elmúlt szombaton ünnepelték a Krapeknők a megalakulásuk 15. születésnapját. A buliba engem is meghívtak....
Bővebben...

Rólunk

"A jó kislányok a mennybe mennek, a rosszak mindenhova"

A Csajokamotoron.hu magazin oldalain minden információt megtalálsz, ami a motoros nőket érdekli, amire szükségük lehet a motoros jogosítvány megszerzéséhez, vagy egy motoros túrához. 

Iratkozz fel a hírlevélre!

Értesülj hetente friss híreinkről!