A hosszabb úton

Tartalomjegyzék

Túrának hosszú, pihenésnek fárasztó, nyaralásnak munka…, de könyvnek könyv.

Valamikor 2004. tavaszán hallottam róla, hogy a két Londonban élő színész világkörüli túrára készül. Valójában nem is személyük keltette fel a figyelmem (egyetlen egy Csillagok Háborúja epizódot sem láttam úgyhogy az Obi Wan Kenobi név semmit nem mondott), hanem az, hogy a tervek szerint keresztülmennek Mongólián is, ráadásul motorral.

Akkoriban már javában tartott nálam a mongol-láz. Egy huszonöt évvel ezelőtti kétéves kiküldetés miatt Mongólia mindig képben volt nálunk, de egy ideje felerősödtek az országgal kapcsolatos jelek. Friss ismerőseink „elkezdtek” kijárni felkutatni őseink, a hunok és/vagy szkíták nyomát, de előkerültek könyvek, egy régi szerencsehozó gyûrû (amit azóta ismét hordok), aztán az unokatestvérem a Mongol utcában vett lakást. Na akkor azt mondtam, hogy ez már tényleg nem lehet véletlen. Valamit akarnak tőlem. Így aztán a februári Cagan Saron (Fehér hónap - Holdújév) kerítettem egy mongol nyelvtanárt.

HIRDETÉS (x)

Még ez előtt, valamikor 2004. telén egy Írországban tanuló íjászlány írt egy e-mailt, hogy kint éppen megy egy sorozat a TV-ben, amiben két színész Mongóliában motorozik. Szerencsére pont fel tudta nekem venni azt a két részt, amelyikben átszenvedik magukat az országon, és amikor később megjelent a túráról írott könyv angolul, azt is azonnal elküldte.

A hatrészes sorozat két része alapján nagyon sajnáltam, hogy nem láttam a többit. Habár a nagyjából két hét történetét alaposan megvágták, hogy beleférjen a reklámokkal bőven felszabdalt két, félórás epizódba, azért mutat valamit az országból is. Például, hogy nem nagyon vannak utak, és még terepmotorral is meg kellett szenvedniük McGregoréknak, hogy eljussanak Ulánbátorig. És azt is, hogy az ott élő emberek, elsősorban a nomádok mennyire függnek az időjárás szeszélyétől, de a kommunizmus áldásos hatása, és a fokozatos elamerikanizálódás ellenére a mongol emberek őrzik hagyományaikat és a vallásukat.

Az olvasással nem haladtam túl jól. Egy év alatt a második fejezet közepéig jutottam az angol verzióval – hiába, régen volt már az a nyelvvizsga. A magyar kiadást viszont kevesebb, mint egy hét alatt kiolvastam.

A két könyv – az angol és a magyar – külsőre sem teljesen egyforma. Az angol vastagabb, de valamivel kisebb, a védőborítás alatt egyszínû fekete, míg a magyarra rá van nyomva a védőborítás fotója. A magyar könyv kisebb betûvel és sûrûbben van írva, és mindössze 253 oldal az angol változat 312 oldalával szemben. A magyarnak 3880 Ft-, míg az eredetinek 18,99 angol font az ajánlott kiskereskedelmi ára, ami a jelenlegi árfolyamon számolva, valamivel több, mint 7000 Ft.

Az olvasás során az érzelmeim mindvégig vegyesek voltak. A miatt például, hogy a magyar könyv szemmel láthatóan is ennyivel vékonyabb, végig azt kutattam, hogy mi lehet az, amivel kevesebbet kaptam. Később fel is fedeztem egy mondatot, ami kimaradt (mégpedig azt, hogy otthon kullancscsípés ellen védőoltást kaptak), és körülbelül a könyv felénél lettem figyelmes arra, hogy a magyar változatból kihagyták a fotókat.

Nyomtatás E-mail

BLOG COMMENTS POWERED BY DISQUS

Kedvelj bennünket

Motoros filmadatbázis

Blogok

Mennek a hírek, jönnek a felsorolások, motoros-teherautó, motoros-személyautó karambol, szörnyet halt az úton, a kórházban......
Bővebben...
Nem vagyok nagy túrázó, inkább motorozok mint gyalogolok, azért néha csak rászánom magama. Most hétvégén...
Bővebben...

Rólunk

"A jó kislányok a mennybe mennek, a rosszak mindenhova"

A Csajokamotoron.hu magazin oldalain minden információt megtalálsz, ami a motoros nőket érdekli, amire szükségük lehet a motoros jogosítvány megszerzéséhez, vagy egy motoros túrához. 

Iratkozz fel a hírlevélre!