Ki kér egy kis Sűrített paradicsomot? Emelje fel a kezét!

perjes peter tamas nandorNo, nem igazából! Ez egy könyv. A kötet első része nemrég jelent meg, Buli van a túlvilágon címmel. Szerzőit pedig a rockzenei életből ismerhetjük.

A debreceni rock világ tagjai Perjés Péter (August Förster) és Tamás Nándor (Bearfood, Wyrfarkas, Crocodile Rock), közös produkciót hoztak létre, ugyanis együtt írták a könyvet.

A lira.hu-n a következőket olvashatjuk a Sűrített paradicsom első részéről:
„A szórakoztató regény a túlvilágon játszódik a Sűrített Paradicsom nevű szépségszalonban, ami egyben koktélbár is. Ide járnak szépülni, pletykálni a kóborló lelkek.

HIRDETÉS (x)

Tanúi lehetünk olyan találkozásoknak, ami a földi életsorán lehetetlen lett volna. A különböző korokban élt ismert énekesek, hadvezérek, költők, sportolók, színészek és még sokan mások, most érdekes párbeszédekbe, jelenetekbe keverednek a bárpultnál vagy éppen a hajszárító búra alatt.

Ebben az időtlen térben Julius Ceasar, lazán összefut Agatha Christievel, Adold Hitler Muhammad Alival vagy John Lennon a gyilkosával, Mark Chapman-nel.”

A 10 fejezetből álló szerzemény igazán abszurd világot tár a szemeink elé. Sőt, a szerzők nem elégedtek meg ám pusztán a könyvvel, hiszen úgy írták meg, hogy a későbbiekben akár színpadi darab vagy filmsorozat is készülhessen belőle.

Forrás: rockbook.hu; lira.hu
Fotók: naplo.hu, lira.hu

perjes peter tamas nandor buli van a tulvilagon

Nyomtatás E-mail

BLOG COMMENTS POWERED BY DISQUS

Kedvelj bennünket

Motoros filmadatbázis

Blogok

Amikor ilyen nyomokra bukkansz, biztos lehetsz benne, hogy van valahol a közelben egy tündérkirálykisasszony. Mezítláb....
Bővebben...
Barn find. Ez az angol kifejezés. Egy nagyon jó barátom apjának haverjánál volt egy ilyen....
Bővebben...

Rólunk

"A jó kislányok a mennybe mennek, a rosszak mindenhova"

A Csajokamotoron.hu magazin oldalain minden információt megtalálsz, ami a motoros nőket érdekli, amire szükségük lehet a motoros jogosítvány megszerzéséhez, vagy egy motoros túrához. 

Iratkozz fel a hírlevélre!