Hazánkban dedikált Jay Dobyns, A pokol angyala szerzője

jay dobynsAz ATF beépített ügynökeként, Jay Dobyns társaival beépült a Hells Angels Motorcycle Club legbelsőbb köreibe. A 21 hónapig tartó akciót meséli el könyvében.

 

A 2009-ben No Angels címmel megjelent könyv, a június elején megrendezett Ünnepi Könyvhéten került a hazai piacra magyar fordításban.

Ez alkalomból Jay Dobyns is ellátogatott Budapestre, hogy itt dedikálja a szerzeményét, közös munkáját Nils Johnson-Shelton-al, aki igyekezett irodalmi köntösbe bújtatni a történetet.

(Az ATF-ről (Bureau of Alcohol, Tobacco, and Firearms – Alkohol- és Dohánytermékek, illetve Lőfegyverek Forgalmazásával Foglalkozó Iroda) a Sons of Anarchy (SOA; itthon Kemény motorosok) címen futó motoros sorozat kapcsán mindenképpen hallhatott az, aki nézi.)

Dobyns leírja, az volt a céljuk, hogy a RICO-törvény kapcsán, bebizonyítsák: a Hells Angels bűnszövetkezetként működik.

HIRDETÉS (x)

(RICO: Racketeer Influenced and Corrupt Organizations) vagyis zsarolással kapcsolatos, és korrupt szervezetek elleni szövetségi törvény. Ennek értelmében a szövetségi hatóságoknak nem kellett bizonyítaniuk bűncselekmények elkövetését, csak a vádlottak bűnszervezetekben való tagságát. Forrás: Wikipedia)

A könyv elején található egy térkép, melyen be vannak jelölve a fontos városok, ahol az események játszódnak, majd fel vannak sorolva az ügyben résztvevő ügynökök és motoros bandák, valamint tagjaik nevei, a teljesség igénye nélkül.

Az akció során bepillantást nyertek az ügynökök a világ leghíresebb motoros klubjának életébe, szokásaiba, szabályrendszerébe. Olyan legendás Hells Angels-tagokkal találkoztak, mint maga Ralph „Sonny" Barger és Johnny Angel.

Dobyns, alias Bird (az akció során használt álneve) fegyverkereskedőnek és behajtó embernek adja ki magát, majd szépen lassan felőrli a szerepe, és inkább lesz Bird, mint a két gyerekes családapa, Jay. Rájön, hogy ha nem lenne ügynök, ezek az emberek a barátai lennének, hiszen jól érzi magát köztük.

Ahogyan olvashatjuk, nincs fekete és fehér: „... amennyire a Hells Angels tagjai sem csak kifejezetten rosszak, ő sem csak jó."

Az akció végül nem úgy zárult, ahogyan azt képzelték... a bürokráciának azok a bizonyos útvesztői... Dobyns két szék közül szinte a földre esett, lehet így mondani, mert nem lett RICO-ügy az egészből: „... a szokásos farokméregetési verseny" miatt az államügyész és az FBI, valamint az ATF között.

Az Index-nek adott interjújából idézett hasonlaton kívül, érdekes dolgokat mondott. Köztük azt is, hogy önvédelemből jelentették meg ezt a könyvet, mert már megunta a családjával való menekülést.

A kiadványban többek között fotókat is találhat az olvasó, Dobyns-ról, valamint a könyvben szereplő Hells Angels tagokról.

A szerző leírja, mintegy lezárandó a történetet, hogy a No Angels nem hivatalos jelentésnek, jogi szövegnek vagy történelmi kordokumentumnak készült, hanem inkább memoárnak, ha már meg kellett hogy jelenjen.jay dobyns a pokol angyala

Nyomtatás E-mail

BLOG COMMENTS POWERED BY DISQUS

Kedvelj bennünket

Motoros filmadatbázis

Blogok

Szerintem kb. 10 éve készült az utolsó tetoválásom... vagy lehet, hogy csak nyolc. Azóta tervezem...
Bővebben...
Rá kell jönnöm, hogy ki kell szakadnom a mókuskerékből, hogy ne fásuljak bele. Ilyenkor valami...
Bővebben...

Rólunk

"A jó kislányok a mennybe mennek, a rosszak mindenhova"

A Csajokamotoron.hu magazin oldalain minden információt megtalálsz, ami a motoros nőket érdekli, amire szükségük lehet a motoros jogosítvány megszerzéséhez, vagy egy motoros túrához. 

Iratkozz fel a hírlevélre!