Easy Rider – Szelíd motorosok

Az 1969-ben készült film mára kultusszá vált mind a motorosok, mind a hippik körében. Meghatározó időszak volt ez mindkét világban.

De ahogyan az alkotás is mutatja, nem állt távol egymástól a kettő. A kitaszítottság és a drog mámora szoros összekötő kapocs volt. A bikerek és a hippik sem számítottak a jól fésült társadalom kedvelt alakjainak. Ez a momentum köszön vissza erőteljesen a filmben, hiszen az örök ellentét az alapja.

A sztori két főszereplője Wyatt, alias Captain America (Peter Fonda) és Billy (Dennis Hopper), lezavarnak egy jó kis drogüzletet, majd a pénzzel a tankban elindulnak Los Angelesből New Orleans-ba. Itt visszautalnék a Me and Will című filmre. Most értettem meg, hogy a sokat emlegetett L.A., az Los Angelest jelenti, ugyanis a két főszereplő hölgy is innen indul útjára. Na, és persze még számos jelenet hajaz az Easy Riderre.

HIRDETÉS (x)

De, a Faterok motoron című vígjáték egyik ominózus jelenetét is a Szelíd motorosok ihlette, amikor indulás előtt eldobják az óráikat. Nincs idő, nincs gond!

No, visszatérve Wyatthez és Billyhez, hosszú útjuk során kikötnek egy hippi táborban, majd egy kisvárosban, ahol lecsukják őket. Itt szegődik társukul a lecsúszott, alkoholista ügyvéd, George (Jack Nicolson), akivel átélik, milyen az, amikor egy egész város ellenük van.

A film legérdekesebb jelenete, a temetős rész, amikor Wyatt és Billy két nő társaságában - akiket a kupiban szereztek - beszívva hallucinálnak. Na, erről azt olvastam, hogy Antonioni Zabriskie Pointjának a vonatkozó képsorával egyetemben, az ellenkultúra egyik emblémája lett. Szóval így nézett ki az amerikai álom 1969-ben, egy egészen másik oldalról bemutatva…

Az a motívum, és persze örök érvényű igazság, miszerint a vándort szívesen látják az egyszerű, normális emberek, itt is megjelenik. Hiszen, a lenyalt hajú, sima képű amerikaiak, és tipikusan jó kislány kinézetű lányaik, asszonyaik lenézték, megvetették azt, aki „más” volt. Nem hogy enni, inni és szállást adtak volna nekik… Inkább megölték volna mindegy szálig őket!

Persze, azt meg kell jegyezni, hogy a hölgyek azért szívesen elmentek volna egy körre motorozni, sőt többre is… Ellenben, a hippik, akik drog-gőzös világukban éltek, és gondolkodtak az értelmén, valamint a nagy hajú, ezres szakállú motorosok magasról tettek a „jól nevelt” honfitársaikra.

Érdekes még a szereplőkkel kapcsolatban, hogy aki egyszer motoros filmben játszott, azt utána megtaláljuk a hasonló alkotásokban. Peter Fonda játszotta a Szellemlovasban magát az Ördögöt. Dennis Hopper pedig a Hell Ride című filmben Eddie Zerot, a Victors MC tagját.

Nyomtatás E-mail

BLOG COMMENTS POWERED BY DISQUS

Kedvelj bennünket

Motoros filmadatbázis

Blogok

Mennek a hírek, jönnek a felsorolások, motoros-teherautó, motoros-személyautó karambol, szörnyet halt az úton, a kórházban......
Bővebben...
Nem vagyok nagy túrázó, inkább motorozok mint gyalogolok, azért néha csak rászánom magama. Most hétvégén...
Bővebben...

Rólunk

"A jó kislányok a mennybe mennek, a rosszak mindenhova"

A Csajokamotoron.hu magazin oldalain minden információt megtalálsz, ami a motoros nőket érdekli, amire szükségük lehet a motoros jogosítvány megszerzéséhez, vagy egy motoros túrához. 

Iratkozz fel a hírlevélre!