Vazul Vére tizennyolcadszor is

vazul vere 7Augusztus 24-én már 18. alkalommal mutatják be a Vazul Vére történelmi rockoperát, ezúttal a Csillebérci Szabadtéri Színházban.

 

Történelmi csapások száza tanítja a mindenkori emberiséget arra, hogy ki kell mozdulnia a látszatok, a káprázat világából és millió csapás nem elég ahhoz, hogy egyáltalán keresni kezdjük a "kijáratot". A fényt, a világosságot egyetemes értéknek tartjuk, a fáklyavivők szerepét vállaltuk, ezt a vállalást a színház, a zene és a történetmesélés eszközeivel teljesítjük. 

A trilógia első része I. István halála körül játszódik, a német báb, Orseolo Péter második országlásának idejében. A Vazul fiak visszatérnek, ébrednek az Ősvallásban még hívők, majd kezdetét veszi a Vata-féle pogánylázadás. A darab az összefogás fontosságáról, a világban betöltött szerepünkről szól.

HIRDETÉS (x)

A Vazul Vére történelmi rockopera ötlete 2012-ben öltött testet. Egy keveset vitatott, de vízválasztó kor történelmileg igazolható története megzenésítve a lehető legobjektívabban, politikailag semlegesen. Tíz énekes, húsz táncos és egy kisebb technikai stáb csapatmunkájaként a 110 perces, narrációval kiegészített darab mögé projektor segítségével varázsolja a kor hangulatát, vízióit egy tíz méteres 3D-s háttér videó segítségével.

vazul vere 11A magyar történelem megannyi meghatározó korszaka között az egyik talán legmegosztóbb megítélésű a 11. század. A rockopera nem a tárgyilagosság, de a szellemiség fonalát követve keresi a töréspontot, a megosztottság okát a maival párhuzamos korban.

1038-1046 I. István utolsó évei, és halála gyengeséget, viszályt hoznak, kijelölt utódja óriási pusztítást végez. A megvakíttatott ellenfél, Vazul fiai menekülnek, hogy majd visszatérjenek a Vata vezette lázadás élén. A trilógia első része I. István halála körül játszódik a német báb, Orseolo Péter második országlásának idejében. A Vazul fiak visszatérnek, ébrednek az Ősvallásban még hívők, majd kezdetét veszi a Vata-féle pogánylázadás. A darab az összefogás fontosságáról, a világban betöltött szerepünkről szól. 

A rockopera ősbemutatója 2014 júniusában volt, melyről szakmai és egyéb orgánumokban elismerő hangvételű írások jelentek meg. Azóta több budapesti és vidéki előadást tartottak nagy sikerrel, határon innen és túl a közönség álló vastapssal jutalmazta. A rockoperához elkészült egy történelmi kalandregény is, valamint zajos sikert hozott a 2015-ös lemezbemutató koncert. A dupla CD a MAHASZ lista első helyén nyitott.

vazul vere 3Szereposztás:

Vazul - Molnár Péter „Stula” 
István - Ráduly Levente 
Levente - Schrott Péter 
Vata vezér - Kálmán György 
Torda - Jósa Tamás 
Hajnal - Dudás Ivett 
Orseolo Péter - Juhász Attila 
Zerind táltos - Király Tibor 
Solt - Vörösmarti Imre
Mesélő - Szepesi Richárd

Zeneszerző-szövegíró: Vörösmarti Imre

vazul vere 11vazul vere 11vazul vere 11vazul vere 11vazul vere 11vazul vere 11vazul vere 11vazul vere 11

Nyomtatás E-mail

BLOG COMMENTS POWERED BY DISQUS

Kedvelj bennünket

Motoros filmadatbázis

Blogok

Amikor ilyen nyomokra bukkansz, biztos lehetsz benne, hogy van valahol a közelben egy tündérkirálykisasszony. Mezítláb....
Bővebben...
Barn find. Ez az angol kifejezés. Egy nagyon jó barátom apjának haverjánál volt egy ilyen....
Bővebben...

Rólunk

"A jó kislányok a mennybe mennek, a rosszak mindenhova"

A Csajokamotoron.hu magazin oldalain minden információt megtalálsz, ami a motoros nőket érdekli, amire szükségük lehet a motoros jogosítvány megszerzéséhez, vagy egy motoros túrához. 

Iratkozz fel a hírlevélre!