Ugye emlékszel Fabiora? Tudtad, hogy motorgyűjtő?

fabio lanzoni motorcycleTalán mondhatni, a világon a leghíresebb, legerőltetettebb férfi modell volt Fabio, aki a szélben lobogó haját dobálta egyik oldalról a másikra. Szerepelt reklámokban, filmsorozatban, női "nyálregények" címlapján és mellesleg a való életben megszállottan gyűjti a motorokat.

Fabiot, ha már külsejéért nem is, azért nagyon is irigyelhetjük, mert több mint 300 motor tulajdonosa. Elmondása szerint, mivel 365 napból áll egy év, ezért van szüksége ennyi kétkerekűre - úgy tűnik, szereti a változatosságot.

Mikor, milyen kedve van, csak felpattan egyik járgányára és elindul valamerre Amerikában, ugyanis ott él az olasz-amerikai szülők gyermeke, aki amúgy Olaszországban született.

HIRDETÉS (x)

17 évesen utazott először Amerikába és ő tényleg részese lett az "amerikai álomnak", de persze nem azonnal. Modellkedett a Ford Modellügynökségnél, majd egy könyvkiadó regényeinek címlapján szerepelt. Miután megtudta, hogy az ő fotóival jobban fogynak a könyvek, saját brandet épített erre, s a neve alatt jelentek meg ezután egy szellemíró által írt kreálmányok. Bejött!

Emlékszem, amikor még tini voltam, ment hazánkban, a televízióban az Acapulco akciócsoport című sorozat, melyben láthattuk, amint színészi képessegeit IS megcsillogtatja Fabio. 

Aztán a reklámszakmában próbált eladni mindent, a sampontól a vajig, majd fitneszvideokat adott ki, de sokan a vadlibás-esete miatt nevetnek rajta: egy hullámvasút reklámozásakor szegény Fabiot telibe kapta egy arra repülő vadliba, és csak úgy ömlött a férfi orrából a vér. 

A nemrég 58. születésnapját ünneplő "álompasi" még mindig facér, tehát szabad a pálya csajok, már csak a motorok miatt is... 

Forrás: nlcafe.hu

Fotók: Pinterest, fabiofc.com, Fabio Fan Club

(A kezdőképnek nem találhattam volna jobbat, bár van egy kis színátmenet a fotón, de nézzétek ezt el. Egyszerűen ez tükrözi a legjobban, milyen "szexistennek" állította be magát "az egész világ Fabio-ja".)

Fabio megmutatja a motorjait:

fabio lanzoni motorcycle5fabio lanzoni motorcycle5fabio lanzoni motorcycle5fabio lanzoni motorcycle5fabio lanzoni motorcycle5

 

Nyomtatás E-mail

BLOG COMMENTS POWERED BY DISQUS

Kedvelj bennünket

Motoros filmadatbázis

Blogok

Nem tudom, mennyire vagytok képben, szerintem épp eleget hallottatok már a zűrös "otthoni" dolgaimról. Most...
Bővebben...

Rólunk

"A jó kislányok a mennybe mennek, a rosszak mindenhova"

A Csajokamotoron.hu magazin oldalain minden információt megtalálsz, ami a motoros nőket érdekli, amire szükségük lehet a motoros jogosítvány megszerzéséhez, vagy egy motoros túrához. 

Iratkozz fel a hírlevélre!