Jótékonysági motoros túra a határ mentén

Tartalomjegyzék

jotekonysagi tura a hatar korul 2016 28Régóta szerettem volna körbemotorozni Magyarországot a határ mentén, és ennek az idén jött el a lehetősége!

Férjem, aki támogatta ezt az ötletemet, s jött velem végig az úton, javasolta, hogy ne csak öncélúan motorozzuk körbe az országot, hanem legyen egy célunk, amelyet megvalósítunk utunk során! Ez a cél, a motoros árvák javára való pénz gyűjtése lett, melyet a Motorosok a Motorosokért (MoTaMot) Alapítvánnyal közösen szerveztünk meg!

Jótékonysági motoros túránk, melyben 8 nap alatt motoroztuk körbe Magyarországot a határ mentén, augusztus 6-án kezdődött és az augusztus 14-ei MoTaMot Alapítványnak átadott adománnyal ért véget.

Motoros túránkat nagyon élveztük az első percétől az utolsóig!

Induló létszámunk 3 fő volt, én a sárga BMW F650GS-sel, férjem egy felmatricázott piros kis Citroennel és egy kedves motoros barátunk egy Honda Deville-lel, aki úgy látta, hogy érdemes ügyünk mellé állnia.

HIRDETÉS (x)

0. napunkon már volt egy adományozónk, mondanom sem kell, hogy egy hölgy motoros személyében!

1. napunk az esztergomi bazilikánál kezdődött, ott találkoztunk néhány motorossal pár perc erejéig, majd sok sikert kívánó búcsúszavaik után elindultunk első napi úti célunk, Sopron felé.

Az időjárás kegyes volt hozzánk, így ahogy róttuk a kilométereket, egyre jobb és jobb lett az idő. Almásfüzitő, Komárom, majd Győr következett egy kisebb pihenővel. Itt csatlakozott hozzánk egy motoros társunk. Ezek után már négyesben követtük az ország mentét.

jotekonysagi tura a hatar korul 2016 3Héderváron szerettük volna megnézni a kastélyt, de sajnos lezárták a kíváncsi tekintetek elől, mint magántulajdont, csak a kordonon kívülről vethettünk rá egy-két pillantást.

 

Nyomtatás E-mail

BLOG COMMENTS POWERED BY DISQUS

Kedvelj bennünket

Motoros filmadatbázis

Blogok

Ránéztem ma a hétvégi időjárás előrejelzésre. Bár tisztában vagyok vele, hogy gyakran még aznap este...
Bővebben...
Mielőtt lemaradok... Hétvégén farsangolni voltunk. Mivel a héten még mindig betegek voltunk - hol a gyerekek,...
Bővebben...

Rólunk

"A jó kislányok a mennybe mennek, a rosszak mindenhova"

A Csajokamotoron.hu magazin oldalain minden információt megtalálsz, ami a motoros nőket érdekli, amire szükségük lehet a motoros jogosítvány megszerzéséhez, vagy egy motoros túrához. 

Iratkozz fel a hírlevélre!