Motorosok a gyerekekért

Ildó - . Motoros túra

Az elmúlt hétvégén megejtettük a dévai árvaház és Csaba testvér meglátogatását. Valami felejthetetlen élmény volt.

A gyülekező Makón volt a Füzes Szabadidő Parkban szombaton reggel hat órakor. A szervezők úgy tervezték, hogy 6.30-kor indulás, de ez kissé elhúzódott. A vártnál sokkal többen érkeztek, így a regisztráció miatt volt egy kis csúszás. Azt nem tudom pontosan, hogy hányan regisztráltak, de úgy hallottam, hogy közel 300 motorral indultunk Déva felé. Ezen kívül velünk tartott a tárgyi adományokat szállító utánfutóval ellátott mikrobusz, és egy motorszállításra alkalmas utánfutóról is gondoskodtak a szervezők. Ez utóbbira szükség is volt, ugyanis mindkettő megtelt a hazaútig a lerobbant járművekkel.

HIRDETÉS (x)
A tömeg láttán elképzelhetetlen volt számomra, hogy a szervezők (Bujdosó Janó és társai) hogyan fogják megoldani a csapat egyben tartását ilyen hosszú úton keresztül (Makó-Déva: 250 km). Aztán amikor elindultunk, megnyugvással tapasztaltam, hogy mindent profi módon megszerveztek.

A túráról képek az árvaház honlapján találhatók.

Folyamatos rendőri felvezetéssel mentünk: a rendőrautó jóval a konvoj előtt haladt, és leintette az út szélére a mi sávunkban haladó járműveket. Így mi, motorosok, folyamatos tempót tudtunk tartani, és nem kellett előzgetni, tehát nem szakadt szét a csapat. Ráadásul a segítők fényvisszaverő mellényben motorjaikon egyfolytában a menet mellett biztosították, hogy a szembe jövő sávból se próbáljanak meg szemből beelőzni.

A kereszteződések, körforgalmak biztosítása is az ő feladatuk közé tartozott, amit előre megbeszélt forgatókönyv szerint zártak le a menet elhaladásáig. Ezért külön elismerésem Janó segítőinek: a North Patrol MC, az Iron Horses MC, és a Wild Brothers MC tagjainak. A sort a mentőmotor zárta figyelve a menetben zajló eseményekre.

A határig a Szegedi Rendőr Kapitányság (Rk.) emberei kísértek bennünket, majd a külön nekünk fenntartott határsávban léptettek be bennünket Romániába. A román oldalon átvett bennünket az Aradi Rk. felvezető autója, és ment tovább a menet. Az átlagtempó olyan 70-90 km/óra között volt, ami nekem őszintén megvallva kissé lassú volt, de hát ilyenkor bevállalja az ember ezt a kis kellemetlenséget. (Ezt hazafelé Szeged-Budapest között jócskán bepótoltam.)

Csak egyszer álltunk meg pihenni kb. 30 percre Aradnál egy benzinkútnál. Mögötte szerencsére volt egy jó nagy parkoló, ahová mindenki beállhatott, aztán indultunk is tovább. Nem messze átvett bennünket egy másik megye rendőri felvezetője, aki egyenesen Déva irányába vitt bennünket. Azt gondolom mondanom sem kell, hogy a városokban és a falvakban az emberek az utcára tódultak a nagy dübörgés hallatán, és bár nem értették, hogy mit akarhat ez a rengeteg motoros, a túlnyomó részük így ismeretlenül is integetett. Volt bácsika, aki a kalapjával, nénike a kendőjével, gyerekek ugrálva, visongva, de volt, aki csak ledöbbenve nézte az elhaladó iszonyú hosszú sort.

Aztán egyszer csak odaértünk Dévára. Az árvaház bejáratához készítettek egy boltíves bejáratot, amelyet a gyerekek virágokkal és "Isten hozott" felirattal díszítettek. De a lényeg, ahogy a gyerekek vártak bennünket! Most nem akarok nagy szavakat használni, de komolyan mondom az arcuk, a könnybelábadt szemük, a mosolyuk az mindent elárult. Úgy vártak bennünket, mint valami régi családtagot, akit már egy éve nem láttak (ugyanis tavaly volt az első látogatás Dévára). Na ekkor lett az első gombóc a torkomban, és gördült ki az első könnycsepp a szememből. Annyira jó volt és mégis fájt...


Miután leparkoltunk a motorokkal, Csaba testvér - Dévai árvaház alapítója és vezetője - beinvitált bennünket a kis templomába, ahol köszöntötte a túra résztvevőit és egy kis műsorral kedveskedtek a gyerekek és tanítóik számunkra. Természetesen magyar nyelven. Hát ebből a kis műsorból az lett, hogy a végén a talpig bőrbe öltözött "szigor" motoros pasik szeme is könnyben úszott. Hát akkor gondolhatjátok, hogy mi volt a csajokkal?

Bujdosó Janó - a túra megálmodója, főszervezője - átadta a ládikát, amely az összegyűjtött adományt tartalmazta. A tavalyihoz képest a dupláját nyomta, ugyanis közel 2,5 millió forintot vittünk magunkkal!!!

A túrát egyébként úgy hirdették meg, hogy a résztvevők egy tank benzin árát adományozhatják, vagy amennyit tudnak. Volt, aki csak 1 000 Ft-ot adott, de volt olyan is, aki akár több tízezret is dobott a ládába. Aztán még a gyerekek nagy örömére kinn púposodott az utánfutón az rengeteg játék, könyv stb., amit magunkkal vittünk.

Volt egy kis meglepi a motorosok részéről is, ugyanis egyik társunk egy gitáros/énekes számmal közös éneklésre invitált mindannyiunkat. Majd a gyerekek motoroztatása következett, ami szerintem a legnagyobb élmények közé tartozott számukra. Csaba testvér paprikás krumplival várt bennünket, amely elfogyasztása erővel töltött bennünket a hazaútra.

A visszaút ugyanolyan flottul ment, mint a kifelé menet, csak érzékelhető volt már a társaság fáradtsága. Este kilenc tájékában léptük át a határt, majd volt, aki visszatért a makói kempingbe, volt - többek között én is - aki még haza felé vette az irányt. Így a szumma 500 kilométerrel a seggem alatt még előttem állt 250 km (Makó-Esztergom).

Úgy döntöttem, hogy a minél előbbi hazaérés érdekében inkább autópályán teszem meg a Szeged-Budapest távot, ezért Szegednél felmentem az M5-re, ráálltam egy 160-as tempóra és vártam, hogy teljenek a kilométerek. Már iszonyúan fáradt voltam, és egyedül olyan rossz érzés is volt menni a nagy, sötét, kietlen pusztában. Aztán az autópályán összetalálkoztam egy szintén Déváról Szigetszentmiklósra tartó - bocsi még a nevét sem kérdeztem a kútnál, ahol kávéztunk egyet - Varadero-s emberkével. Így már kicsit könnyebb lélekkel, együtt nyomtuk a még előttünk álló kilométereket. Végülis éjfélre értem haza és forró zuhany, tea után ágyba zuhanva adtam át magam a több, mint 700 km kipihenésének, és a dévai emlékek újraálmodásának...

Ez volt az én szombati napom. Soha nem felejtem el, és remélem jövőre is lesz alkalmam velük tartani!

Nyomtatás

BLOG COMMENTS POWERED BY DISQUS