Koppány földjén

Tartalomjegyzék

zalatura 2379Az idei nyár sajnos már csak az emlékeinkben él, és így van ez a nyár eleji motoros túránkkal is. Azért azt még elmesélem, hogyan keveredtünk végül haza.

Miután Balatonfüreden megtankoltunk, tovább folytattuk utunkat a Balaton déli oldala felé. Egész pontosan Nagykanizsa volt a cél, ahol Laca (egyik útitársunk) rokonai vártak ránk. Utunk a Kis-Balaton mellett vezetett el. Ezt a területet mindössze 1833 óta jelölik a térképek a Balatontól elkülönítve. A Zala-folyó torkolatánál kialakult mocsaras-lápos rész hihetetlen állatvilággal rendelkezik, engem leginkább a Tisza-tóra emlékeztetett, ahol a hónap elején jártunk motorral. Majd egyszer remélem a kacsákon és a hattyúkon kívül itt élő számtalan madarat is megnézhetjük egy másik kirándulás alkalmával!

Miután kigyönyörködtük magunkat a tájban, a térképre nézve azt tapasztaltuk, hogy innen alig 20 kilométerre van Zalakaros, ahol az elmúlt években világszínvonalú wellness-paradicsommá alakult a termálfürdő. Mind az öten arra gondoltunk, jó lenne csobbanni egyet, de a motorokat felcuccolva nem szívesen hagytuk volna kinn a parkolóban. Ekkor megszólalt „lakós” társunk, hogy tud Galambokon egy „lakós” kempinget, ahol bomba kis fürdőt húztak fel nemrég, és ott is ugyanez a gyógyvíz van.

HIRDETÉS (x)

Ők a nejével gyakran túráznak szerte a világban lakókocsival. Ilyenkor a kisebbik motort, egy 250-es Viragot felkötik hátra, és helyben azzal szaladgálnak. Az ilyen túrákról hazafele Galambokon szokták kiáztatni megfáradt csontjaikat. Ha nekik jó, nekünk is jó lesz, és a kempingben mégiscsak nagyobb biztonságban vannak a gépek, mint egy teljesen nyilvános parkolóban.

A fürdő tényleg szuper. Kicsi, de ehhez képest kevesen is vannak. Főképp német és osztrák nyugdíjasok, szintén „lakósok”. Feri még ismerősökre is bukkant. A fürdő végül is két medencéből áll, az egyikben hűvösebb, a másikban melegebb a víz, és szauna is van. Végül az ebéd elmaradt, mert innen szintén kevesebb mint 20 kilométer Nagykanizsa, ahol a rokonság bográcsos vacsorával vár majd, így nem lenne szép teli hassal érkezni.

Nagykanizsán a főtér melletti ivóban vártak ránk a rokonok, mivel a család egyik hölgy tagja itt csapos. Szemmel láthatóan a helyi rockerek is be lettek izzítva érkezésünkre – bár az is lehet, hogy máskor is ott isznak ilyen tájban. Innen Laca öccsének felvezetésével vonultunk át Bagolára, ahol az aznapi szállásunk volt, és ahol a lányok még csak akkor kezdtek neki a hús megpucolásának. Ezzel mindössze annyi volt a baj, hogy egy véletlen folytán épp a nyaralásunk ideje alatt húsmentes diétán voltunk ötből hárman.

Bár nem akartunk gondot okozni, a reggeli bundás kenyér már rég volt, és a fürdő is jól kiszívta az erőnket. Egy vajas kenyérrel is megelégedtünk volna, de vendéglátóink ragaszkodtak hozzá, hogy meleg vacsit szolgáljanak fel. Így aztán kocsiba pattantak, és mivel Bagolán nincs éjjel-nappali közért, Nagykanizsán vásárolták meg a finom tejszínes-gombás masnitészta hozzávalóit.

7. nap – kavarás Somogyban

Másnap péntek volt. A háziak dolgozni mentek, de a lelkünkre kötötték, hogy aludjunk náluk még egyet. Így a család egyetlen otthon maradt tagjának, Kittinek a fejébe nyomtuk a Zalaegerszegen szerzett, ütött-kopott, műanyag Kiskőrösi sisakot, majd egy tornacipőből kihúzott cipőfűzővel a fejére erősítettük (ugyanis a csatja javításra szorul). Erre a kis időre megteszi, hiszen úgysem megyünk gyorsan. A nagybátyja életveszélyes sérüléseket helyezett kilátásba, ha bármi baja lesz a kishúgának.

Azt hiszem, annál jobb dolog nem is történhet egy tinivel, mint hogy egy öt motorból álló „konvojban” próbálhassa ki egy Harley-Davidson hátsó ülését a vakáció alatt. Szerintem még a mai napig sem sikerült lemosni azt a vigyort az arcáról, amit a kereszteződésben egymás mellé érve láttam rajta. Utunk egyébként ezúttal csak a közelbe vezetett: a 61-es úton elindultunk keleti irányba, a vicces nevű Böhönyénél dobtunk egy balost, majd Marcalinál megint jobbra fordultunk. A cél ezúttal Laca javaslatára Somogyvár volt.

HIRDETÉS (x)
HIRDETÉS (x)

Úgy beszélik, itt, Somogyváron volt Koppány vezér udvarháza. Akkoriban a Balaton még idáig tartott (nem volt még Sió csatorna), és innen hajóval indult Veszprém ostromára a Somogy ura. A település mellett található kapuvári bencés apátság romja Történelmi Emlékhely. A kolostor alapítása Szent László nevéhez fűződik, akit itt helyeztek először örök nyugalomra.

Mielőtt a romokat körbejárhattuk volna, ismét akadt egy kis szerelni való, ugyanis az egyik amerikai illetőségű motorkerékpárnak kiéget a hátsó izzója. Az ilyesmi általában rutin feladat, ebben az esetben azonban az izzó tőből beleszakadt a foglalatba. A probléma megoldása így egyelőre váratott magára.

Az apátság romjai és környékük szépen rendben van tartva. A mellé épült kilátóról ellátni a Balatonig, sőt annak másik oldalára. A bejárathoz közeli büfénél jégkrémet nyalva figyelmesek lettünk egy plakátra, miszerint másnap ugyanitt Wass Albert műveiből zenés irodalmi összeállítás lesz Usztics Mátyás rendezésében. Utána Kormorán koncert. El is döntöttük egy pillanat alatt, hogy itt a helyünk másnap.

A faluban még számtalan látnivaló van. Például a Széchenyi kastély, a Római katolikus templom, de mi a Koppány-forrást választottuk. Az olyan naturalista. A motorokat hátrahagyva egy jó kis séta lefelé az emlékműig, ahol a monda szerint István Király, miután legyőzte Koppányt megmosta a kezét. Azóta a forrásnak – ami a földből jeltelenül, a homok közül bugyog elő – gyógyító erőt tulajdonítanak. Meg is mosakodtunk benne mindannyian. Visszafelé a meredek kaptatón, a nehéz bőrkabátokat hurcolva már nem voltunk olyan lelkesek, mint lefelé.

Ahogy tovább indultunk a 67-es úton Kaposvár irányába, szinte adta magát, hogy benézzünk Somogyvámosra, a Krisna-völgybe. Egy évvel ezelőtt mi már jártunk itt kocsival. Akkor épp valami nagyszabású rendezvény volt, a főépület mellett sikerült leparkolnunk. Most azonban nem volt ilyen szerencsénk: a belépésért, ha jól emlékszem 1200 Ft-ot kellett volna fizetnünk fejenként, és a motorokat vagy otthagyjuk a főbejáratnál a sorompó előtt, vagy van egy kb. 2 km-es földút, amin hátramehetünk az étteremhez.

Már megint nagyon éhesek voltunk, és kóstoltunk volna valami vegásat, de a választható lehetőségek egyike sem nyerte el a tetszésünket. Salföldön már elég volt a földútból. Megbeszéltük, hogy akkor inkább húzunk haza a szállásunkra, és főzünk valami húsnélkülit bográcsban. Kaposváron egy motorosboltban sikerült valami olasz robogó izzójával megoldani az amúgy több ezer forintos hátsólámpa-cserét pár száz forintból, majd megvásároltuk a karfiolpörkölt hozzávalóit. Este pedig ismét családi körben fogyasztottuk el a vacsorát, ami még a megrögzött húsvőknek is elnyerte a tetszését.

8. nap – Irány a Balaton part!

Korábban úgy terveztük, hogy szombaton leugrunk Gyékényesre, és a nyaralásunk utolsó két napját ott töltjük el a tóparton. Még Juciék is lejöttek volna Zalaegerszegről. Reggel azonban erősen lógott az eső lába, és úgy tűnt, épp dél felől érkeznek a felhők. Néhány telefonváltás után lebeszéltük magunkat erről a programról, és inkább a Balaton irányába indultunk tovább, ahol ragyogóan sütött a nap.

A 7-es úton visszafelé beugrottunk még Zalakarosra, elköszönni az egyik rokontól, akivel a két nap alatt épp csak futva találkoztunk. Vendéglátós lévén olyan a beosztása, hogy hajnalban indul, és csak késő éjszaka ér haza. De ezt megelőzően, Galambokon áthaladva belebotlottunk Sanyiba, aki feltétlenül meg akart kínálni minket a kosarában található Árpával érő körtével, amit most szedett. Cserébe meghívtuk egy fröccsre a helyi vendéglátóipari egységbe, ahol pedig összefutottunk egy ismerős csömöri vállalkozóval, aki állítólag évek óta itt nyaral, és végül az egész társaságot ő hívta meg, minket természetesen csak almafröccsre.

HIRDETÉS (x)
HIRDETÉS (x)

A Balaton déli partja elég kihalt volt még ezen a június végi hétvégén, így jól haladtunk egész Balatonkeresztúrig (kemény 30 km), ahol megláttunk az út szélén egy táblát, miszerint itt egy Tibeti kulturális központ van. És valóban. A 6-8 egyforma, fehérre meszelt házikó között egy szentély is megbújik, előtte Kőrösi Csoma Sándor szobrával. Emberrel nem találkoztunk, viszont később azon morfondíroztunk, hogy több adományt dobtunk be itt a perselybe, mint amennyit nem fizettünk ki kötelezően a Krisnásoknak. Lehet, hogy ők is jobban jártak volna, ha beengednek minket körülnézni, és végigkóstoljuk az amúgy nem olcsó vegetáriánus kajákat.

Túránk következő állomása az innen kb. 15 kilométerre lévő Balatonfenyves, ahol a település fontos nevezetességét, a parti lángosost tekintettük meg. A kínálatból szinte az összes hús nélküli változatot megkóstoltuk, majd lefojtottuk egy rétessel és fagyival. Már csak 5 kilométer volt hátra Fonyódig, ahol Pránanagyiék (Laca anyósa) már vártak némi palacsintával. Kedves vendéglátóinkat lebeszéltük a további ételek előállításáról, hiszen nemsokára este hat, és nekünk Somogyvámoson jelenésünk van.

Az előadásra sokan összegyűltek. A pár száz forintos belépő tényleg baráti volt az egész estés programért... habár Usztics Mátyás és csapata két és fél órán keresztül szavalta és dalolta Wass Albert műveit, ami a romokon ülve/állva/feküdve „kemény” délutáni program. Persze a rutinosabbaknál volt párna. A Kormorán koncertje viszont elfeledtetett minden fájdalmat.

9. nap – Az utolsó nap

Másnap reggel még visszanéztünk a Tibeti kulturális központba, mert az volt kiírva, hogy minden reggel mise, és mi még sosem láttunk tibeti misét... De végül nem volt „semmise”... Viszont találkoztunk egy osztrák sráccal, akivel végül angolul és németül elbeszélgettünk egy kicsit. Kiderült, hogy eredetileg Izraelbe indult kerékpárral, de aztán mondták neki, hogy sok a háború arra, és a végén itt ragadt. Idén itt szolgál ebben a tibeti központban, ahol rengeteg ideje van elmélkedésre, meditálásra... Keresi az útját, az isteni igazságot, és Magyarországon ehhez nagyon jó energiák, és gyönyörű helyek vannak.

Miután elbúcsúztunk Erichtől, és felszálltunk a motorokra, szomorúan vettük tudomásul, hogy szabadságunk kicsivel több mint egy hete lejárt, tehát irány haza! Fenyvesen feltankoltunk ismét lángossal, és a kivételesen gyér vasárnapi forgalomban a 7-es (70-es?) úton indultunk haza. Velence után láttunk egy motoros balesetet, de a sofőrnek és utasának látszólag nem volt semmi baja. Már sokan megálltak, hogy segítsenek kihúzni a motort az árokból, nem akartunk lábatlankodni, de még figyelmesebben hajtottunk a továbbiakban.

HIRDETÉS (x)
HIRDETÉS (x)

És hogy a pontosan 1550 kilométeres túránknak mi volt a tanulsága? Jó itthon. A mongolok, a tibetiek, az osztrákok, a németek (és még sok más nemzet, akikkel nem találkoztunk, vagy nem derült ki, hogy honnan valóak) jól érzik it magukat. Magyarországon nem csak nyaralnak, hanem itt is laknak. Sok gyönyörű hely van még ebben a kicsi országban, amit nem lehet bejárni egy élet alatt. És sok kedves, szeretetreméltó ember, barát, akik mindig szívesen látnak.

A mai napig felemlegetjük a társaságban az élményeinket, és mindannyian megegyezünk abban, hogy ez volt életünk egyik legjobb motoros túrája. Pedig több ezer kilométert megtettünk már mindannyian szerte a világban.

Még több kép a galériában!

somogyvamos285somogyvamos290zalatura 2387zalatura 2402zalatura 2419zalatura 2442

Nyomtatás E-mail

BLOG COMMENTS POWERED BY DISQUS

Kedvelj bennünket

Motoros filmadatbázis

Blogok

Március 12. Landoltunk 3 hét után itthon. Életem nyaralása volt... Már gyanús volt, hogy hárman írtak...
Bővebben...
Hétvégére végre igazán szép tavaszi idő kerekedett. Szakítva a régi útvonaltervezési szokásaimmal, reggelre hagytam az...
Bővebben...

Rólunk

"A jó kislányok a mennybe mennek, a rosszak mindenhova"

A Csajokamotoron.hu magazin oldalain minden információt megtalálsz, ami a motoros nőket érdekli, amire szükségük lehet a motoros jogosítvány megszerzéséhez, vagy egy motoros túrához. 

Iratkozz fel a hírlevélre!