IX. Nemzetközi Moto Guzzi találkozó Szlovénia

Tartalomjegyzék

szlovenguzzi4010Már állandó szlogen lett nálunk, hogy Ilyen előre nem tervezek.

A rengeteg meghívást, programot mindig fejben tartjuk, végül mindig az utolsó pillanatban döntjük el, hogy mi legyen a hétvégi túra célpontja. Végül is a motorozásban épp a spontán dolgokat szeretjük, tehát oda megyünk, amihez épp akkor kedvünk van.

A szlovén klub találkozója annyiban más volt, hogy oda szállást kellett foglalni. Azt mondták ugyanis, hogy sátorozni nem lehet, mert természetvédelmi terület. Meg persze az Alpok lábánál amúgy is rizikós még az időjárás május végén... akár hó is eshet, még ha itthon harminc fok körül is van a hőmérséklet.

HIRDETÉS (x)

Így is két nappal a találkozó előtt találtuk ki, hogy menjünk. Talán ez az utolsópillanatos bizonytalanság is hozzátesz a túra hangulatához, megemeli az adrenalinszintet, és így minden túra egy-egy külön kaland. Csak később derült ki, hogy azon kívül, hogy írtam egy levelet a szervezőknek, hogy kellene egy kétágyas szoba a hostelben, azt sem tudtam, hova megyünk.

Történt ugyanis, hogy Anyunak meséltem, hogy megyünk Szlovéniába. Erre ő azt mondta, hogy: „Húú, az gyönyörű hely! Főleg a bledi tó!”. Erre én rávágtam, hogy „aha, szerintem oda megyünk. A tó partján lesz a találkozó.” És ezután nem is foglalkoztam tovább ezzel a kérdéssel.

Ha már egy ilyen „nagy” túrának nekiindulunk, úgy döntöttünk, kicsit meghosszabbítjuk a szabadságot, és egyúttal nyaralunk is egyet. Úgyhogy már csütörtökön felkerekedtünk. Reggel 6-kor. Rutintalanul az előző napi kánikulából kiindulva induláskor a motoros kabátomból kivettem a termo bélést, és alá is csak egy vékony pólót vettem fel. Úgy Velence környékén egymás mellé gurultunk a párommal, és arra a megállapításomra, hogy rohadt hideg van, ő is csak helyeselt. (Persze magától sosem mondta volna...). Állítólag mindössze 10 fok volt aznap reggel.

A Balaton déli partján haladva a lassabb tempónak és a felkelő napnak köszönhetően már kezdett javulni a helyzet, és mire Gyékényesre értünk, már igazi strandidő várt minket. Ezt a napot fürdőzéssel, napozással töltöttük a kihalt tóparton. Hál'Istennek még nem indult be a szezon, így hétköznap még teljesen egyedül élvezhettük a kristálytiszta vizet. Éjszakai szállásunk ablaka pedig egyenesen Horvátországra nézett.

Másnap kis kerülővel, a rossz minőségű és forgalmas 70-es út és Letenye helyett a közeli Berzence felé indultunk el, és Golánál léptük át a határt. (A helyiek Gola-Golának mondják, de szerintem félreértették, és a táblán a második Gola a falu nevének magyar fordítása.) Meglepett, hogy a határnál a horvát rendőr elkérte az útleveleket és a Harley forgalmiját is. Miután szigorú arccal kétszer is megnézte és összehasonlította a rendszámmal láttuk, hogy azt gondolja: „Márpedig ilyen motor nincs is”. A Guzzi forgalmija nem érdekelte.

Mivel a ViaMichelin.com szerint Budapestről Bled összesen 473 kilométer, amiből 240-et már megtettünk, nem siettünk. A térképről kinéztük a 20-a jelzésű sárga utat, és azon indultunk el. Semmi forgalom nem volt, jól haladtunk, szép helyeken. Ez a rész síkság, amit helyenként a Drávát átszelő híd vagy épp a partján haladó útszakasz dob fel. A szlovén határon senkit nem érdekeltünk. Aztán rájöttünk, hogy Horvátország még nem EU tag, ezért arra Schengeni
határ van, így szigorúbb az ellenőrzés.

Szlovéniában hirtelen mindenfele forgalmi dugó lett. Persze ne felejtsük el, hogy ekkor már péntek volt, és pénteken Magyarország útjaira is kitehetnénk, hogy „megtelt”. Sok az útépítés, felújítás, mindenki megy valahova, és a táblák egyáltalán nem egyértelműek. Általában minden irányban csak Ljubljanát írják ki, és ha mégis felbukkan valami másik város neve, az tuti nincs rajta a térképen. Vagy legalábbis nem azon az oldalon, ahol a térképtartóban létő térképünk szerint épp tartunk.

A határ után az első benzinkútnál tankoltunk, és meglepődtünk, hogy itt még csak kb. 270 Ft az üzemagyag ára. Később pedig ismét tapasztalhattuk, hogy a minősége is sokkal jobb a hazainál. A motorok megtáltosodtak tőle. Egyébként az is feltűnt, hogy az utakon sok a motoros, és láttunk csajokat is robogón és Harley-n is. Látszik hogy a szlovének elég jól élnek.

Nyomtatás E-mail

BLOG COMMENTS POWERED BY DISQUS

Kedvelj bennünket

Motoros filmadatbázis

Blogok

Karantén negyedik hét... vagy 14, ha úgy vesszük. Már számolni sem tudom, mióta vagyunk itthon....
Bővebben...
Március 12. Landoltunk 3 hét után itthon. Életem nyaralása volt... Már gyanús volt, hogy hárman írtak...
Bővebben...

Rólunk

"A jó kislányok a mennybe mennek, a rosszak mindenhova"

A Csajokamotoron.hu magazin oldalain minden információt megtalálsz, ami a motoros nőket érdekli, amire szükségük lehet a motoros jogosítvány megszerzéséhez, vagy egy motoros túrához. 

Iratkozz fel a hírlevélre!