Nem mosta el az eső a második Canni-bált

Tartalomjegyzék

canni bal 2018 a 15A Road Cannibals Mbt. egy régi barátságokon alapuló kis „család” olyan srácok és párjaik, akik rég együtt múlattuk az időt. 2015-ben egy átmulatott vecsési éjszaka született meg az elhatározás, hogy legalább nevünk és közös jelünk legyen, ha már az országban, és határon túl is mozgunk - főleg együtt.

2016-os szezonban már „hivatalosan” is léteztünk dunavecsei székhellyel, ami barátainkhoz, az Iron Horses MC-hez tartozik. Ők segítettek bennünket első lépéseinket megtenni, és mint az újszülöttek általában, mi is seggre estünk néha.

Kiderült, hogy páran mégsem tartanak velünk, egyesek egyéb okok miatt letették a tagságot, azonban továbbra is a társaság mellett állnak, hiszen ez kezdetektől BARÁTI társaság, és kötődünk egymáshoz. A zárt bulijainkra is mindenki családostól érkezik. Hisz ők a legnagyobb „supportereink”.

HIRDETÉS (x)

2016 óta ugyanúgy látogatjuk a rendezvényeket, mint annak előtte, de mióta jelzésünk is van, természetesen többen megjegyeznek bennünket. Az állandó party-hangulatunk miatt nem nehéz. Nevünk is onnan ered: 10-12 éves közös bulik alkalmával vasárnaponként a poraiból éledező társaságra ragadt a szlogen: „Hát ez a hétvége is cannibálra sikeredett.”.

Az ország nagyrészén megfordulunk, országos lefedettségünk révén is. Lakhelyeink: Dunavecse, Apostag, Dunaegyháza, Szigetszentmiklós, Érd, Sárbogárd, Regöly, Dombóvár, Vácegres, Szany. Akiket megismerünk, rendszeresen meghívnak rendezvényeikre.

canni bal 2018 a 1Ezeket a meghívásokat igyekeztünk viszonozni, már 2017. októberében egy meghívásos buli keretében, amit Sárbogárdon rendeztünk a művházban. Három zenekarral, két üst Cannibal-raguval, és nagy barátsággal fogadtuk vendégeinket.

 

Nyomtatás E-mail

BLOG COMMENTS POWERED BY DISQUS

Kedvelj bennünket

Motoros filmadatbázis

Blogok

A héten végre engem is elért a családokon átívelő takonykór úgyhogy szerda óta próbáltam kikúrálni...
Bővebben...
Ez a gyerek senkitől nem fél ​
Bővebben...

Rólunk

"A jó kislányok a mennybe mennek, a rosszak mindenhova"

A Csajokamotoron.hu magazin oldalain minden információt megtalálsz, ami a motoros nőket érdekli, amire szükségük lehet a motoros jogosítvány megszerzéséhez, vagy egy motoros túrához. 

Iratkozz fel a hírlevélre!

Értesülj hetente friss híreinkről!