Voltál a XVII. Karcagi Motoros Találkozón?

XVII Karcagi Motorostalalkozo1Immár 17. alkalommal rendezték meg a karcagi Magor motorosok, hagyományos, szeptember közepi motoros találkozójukat. Felvonulás, játékok, remek zenekarok, napsütés, fürdőzés jellemezték a három napos bulit. Te ott voltál?

A karcagi Akácliget Fürdő és Kempingben - az évek óta szokásos helyszínen - várták a motorosokat a vendéglátók, 2018. szeptember 14-15-16-án. Szerencsére, a nyár végi időjárás még mellettünk volt! Főleg azért sem volt ez mindegy, mivel fürdő szolgált helyszínül az eseménynek.

Az élet úgy hozta, hogy 5 éve nem voltunk már a karcagi buliban, de most újra útnak indultunk, Püspökladányból. Szomszédos város lévén, nem volt hosszú az út...

HIRDETÉS (x)

Nagyon sokat változott, mind a helyszín, mind pedig az emberek létszáma. Új fürdőépületet húztak fel, s örömmel láttuk, hogy egyre több sátor van felállítva, mint az évekkel ezelőtti időszakban.

A szombati napra sikerült eljutnunk. Amikor odaértünk, a medencékben lubickoló emberek látványa fogadott bennünket, akik a vízben sörözgetve beszélgettek.

Lassan a felvonulásra készülődtek a résztvevők, ami 14 órakor vette kezdetét, rendőri felvezetéssel. Karcag utcáit tehát, ismételten gyönyörű, dübörgő nagyvasak foglalták el egy órahosszára, amíg a motorosok visszaértek a találkozó helyszínére, hogy azután részt vegyenek a játékokon, amelyeket mindig nagyon várnak...

Hogy miért is? Sörpörgő, sörivó verseny, harci küzdelem, szkander és még sorolhatnám. Ami mindegyik számnál ugyanaz: jókedve, nevetés, szórakozás. És persze, a legnagyobb sikert mindig az aratja, amikor egy csaj nevez valamelyik férfiasabb játékban...

Nos, miután mindenki szétszakadt a nevetéstől, egy kicsit ejtőzni indult: enni, iszogatni, fürödni. A színpad a medence előtt volt szinte, ezért akik a koncerteket várták, ki sem kellett menniük a vízből, mert onnan nézhették az ‘élő adást’...

Természetesen ez mindkét napon így volt, s olyan zenekarok álltak színpadra, mint a Dorothy, a Blues Company, az Iron Maidnem, a Maximus, a Rockin' RockCats, a CA/CD és a Brain Drain.

 

Mint minden jó buli esetében, ennek is eljött a vége sajnos, és vasárnap, amikor ébredeztek az emberek, a hazafelé induláson kellett gondolkodniuk, már amennyire ez sikerült...

De, mint minden karcagi motoros találkozóról szóló cikkem után, most is azt írom: JÖVŐRE UGYANITT!

XVII Karcagi Motorostalalkozo3XVII Karcagi Motorostalalkozo3XVII Karcagi Motorostalalkozo3XVII Karcagi Motorostalalkozo3

 

4e8b48b5fab6bbadd754cc8af0090e1f25d788b06019c02011

Nyomtatás E-mail

BLOG COMMENTS POWERED BY DISQUS

Kedvelj bennünket

Motoros filmadatbázis

Blogok

Amikor ilyen nyomokra bukkansz, biztos lehetsz benne, hogy van valahol a közelben egy tündérkirálykisasszony. Mezítláb....
Bővebben...
Barn find. Ez az angol kifejezés. Egy nagyon jó barátom apjának haverjánál volt egy ilyen....
Bővebben...

Rólunk

"A jó kislányok a mennybe mennek, a rosszak mindenhova"

A Csajokamotoron.hu magazin oldalain minden információt megtalálsz, ami a motoros nőket érdekli, amire szükségük lehet a motoros jogosítvány megszerzéséhez, vagy egy motoros túrához. 

Iratkozz fel a hírlevélre!