II. Debreceni Motoros Fesztivál

Tartalomjegyzék

altDübörögtek a vasak a cívisváros határában lévő Víg Kend Major Szabadidőközpont területén, ahol minden jó megtalálható volt, ami motoros szem-szájnak ingere.

A Hajdú-Bihari Motorosok Egyesületének (HBME) szervezésében, május 10-13. között, elszabadult a rock ’n roll. 

HIRDETÉS (x)

Pénteken indultunk útnak Püspökladányból. De, annak ellenére, hogy Debrecen szinte egy köpésre van kis városunktól, eltévedtünk. Ezért, a fél órás út helyett, egy órába telt, mire a helyszínre érkeztünk, persze telefonos segítség kérése után. Természetesen, jól ki lettünk röhögve a kapuban, hogy képesek voltunk eltévedni és nem a Hosszúpályi útra lekanyarodni…

Tűzött a nap ezerrel, ráadásul nem bírtam ki, hogy ne igyak meg egy sört a kocsiban, ezért a gyors köszöngetés után, a kapuból sprinteltem a mosdó felé. Utána, a változatosság kedvéért, vettünk a helyszínen egy-egy hideg korsó sört, hogy leöblítsük az utazás izgalmait.

Elindultunk terepszemlét tartani. A lehető legjobb helyszínt választották a HBME tagjai, ugyanis minden elérhető közelségben volt: fürdési lehetőség, kemping, sátorozási helyek, nagy tér a színpad előtt, mellette pedig sörpadok tömkelege a kupola alatt, az ücsörögni vágyóknak.

Fotósunk tűzbe jött, amikor meglátta az íjászkodókat, ezért rögtön a kezembe is nyomta a fényképezőgépet, hogy megmutathassa rejtett képességeit. Egy aranyos kislány próbálta tanítgatni Editet… Csak annyit mondok, hogy szerencsére személyi sérülés nem történt…

A meleg napot még forróbbá tette a férfi közönségnek, a Gridgirls lányok bikinis felvonulása. Miután kicsit lehűtötte magát mindenki, kezdődtek a koncertek. Először a Shouter Dogs játszott, majd a L.I.E.S. fenekar, a véremmel átitatva a színpadot. Utána a Pokolgép zúzott, a közönség legnagyobb örömére. Az éjszakát pedig a Tequila Band zárta.

Nyomtatás E-mail

BLOG COMMENTS POWERED BY DISQUS

Kedvelj bennünket

Motoros filmadatbázis

Blogok

A héten nem készült kép, mert ahelyett, hogy gyógyulnánk most épp az egész család egyszerre...
Bővebben...
Ha az időjárás ilyen kegyes marad, és szépen lassan kúszik fel a hőmérséklet, akkor 1-2...
Bővebben...

Rólunk

"A jó kislányok a mennybe mennek, a rosszak mindenhova"

A Csajokamotoron.hu magazin oldalain minden információt megtalálsz, ami a motoros nőket érdekli, amire szükségük lehet a motoros jogosítvány megszerzéséhez, vagy egy motoros túrához. 

Iratkozz fel a hírlevélre!