Sztárvendég: Talma

Tartalomjegyzék

Végre szombat. Vártam már ezt a napot, ma végre láthatom, hogyan balettoznak a rendőrök. Jól hangzik, mi? Naná. Reggel felkeltem, kerestem sógornőmet, mert lassan indulni kellett volna, hiszen 10-től kezdődött. Aludt. Hogy lehet hajnali 9-kor aludni szombaton?!? Gyorsan betrappoltam, hát a szobájába, hogy ha tényleg velem akar jönni, akkor készülődni kéne.

HIRDETÉS (x)

A gyors készülődésnek hála 11 környékén már kitoltuk a motorokat az utcára. Ekkor a kisebbik DT adta fel a leckét. Szegény Adri egy félórás reggeli tornával végül csak beindította a gyöngybogarat, így végre elindulhattunk a Felvonulási tér felé. Vagy Ötvenhatosok tere? Á, nem bírom én ezt már megjegyezni. De nem is érdekelt, a lényeg, hogy ott legyünk már!!


Kiérve egy csomó motor fogadott, meg rendőr, meg motor, meg rendőr is. Óvatosan bekanyarogtunk a parkolóba, és hopp, mit láttam, ottan pakolásztak éppen az Africa (Twin) klubos ismerősök. Felvirult a képem, hogy azért még sem leszünk olyan ismeretlenek. Letámasztottuk, hát a két bokorugrót az Afrikák mellé és elindultunk szétnézni a téren.

Elsőként fennakadtunk egy sátron, ahol egy stilizált baleset látványa köré több, igazi balesetről készült fotót ragasztgattak. Igazán sokkoló képek voltak. Ha egy kicsit is végig gondolta az ember a látványt, már megérte felállítani azt a sátrat. Legalábbis, mi úgy vélekedtünk, hogy hazafelé inkább lassabbra vesszük a tempót.

Még több kép a galériában!Szemben sorakoztak a balettre váró gyönyörű, fehér BMW-k. Nagyon jól mutattak, így egymás mellett. Kissé odébb pedig a verseny-rutin pálya helyezkedett el. Ennyi bóját egy helyen én még nem láttam. A rutin pályát jól teljesítők első helyezettje egy Suzukival lett gazdagabb a nap végén. Ahogy elnéztem azt a pályát, a nyertes meg is érdemli azt a motort.

A saját gépemmel sem tudtam volna megcsinálni, nem beszélve arról, hogy a versenyt, csak és kizárólag rendőrségi motorral lehetett végigvinni. Bár érdekelt a kérdés, hogy mi van akkor, ha valaki csúnyán összetöri a céges motort. Mi épp nem voltunk szemtanúi, de állítólag valaki sikeresen megállt egy motorral a pallón és leborult oldalra a legmagasabb pontról. No, az szép látvány lehetett. Mondjuk, láttunk egy BMW-t tréleren távozni, lehet, hogy az volt az.

Nyomtatás E-mail

BLOG COMMENTS POWERED BY DISQUS

Kedvelj bennünket

Motoros filmadatbázis

Blogok

Hiába nézegetem bizakodva a hétvégi időjárást, jelen állás szerint úgy fest, hogy ennyi volt számomra...
Bővebben...
Már az ötletelgetés első fázisait is végigkísérték a barátok, ismerősök aggódó kérdései: „biztos, hogy egyedül...
Bővebben...

Rólunk

"A jó kislányok a mennybe mennek, a rosszak mindenhova"

A Csajokamotoron.hu magazin oldalain minden információt megtalálsz, ami a motoros nőket érdekli, amire szükségük lehet a motoros jogosítvány megszerzéséhez, vagy egy motoros túrához. 

Iratkozz fel a hírlevélre!