3 díjjal érkezett haza a Gigamachine Choppers Pozsonyból

gigamachine choppers pozsony motorkiallitas2A Gigamachine Choppers ismét öregbítette hazánk hírnevét, ugyanis 3 díjat hoztak el a 19. Nemzetközi Motorkiállításról Pozsonyban. Három motorral érkeztek Szlovákiába, s többek között, egy mondhatni életműdíjjal is jutalmazták őket.

Március 14-17. között rendezték meg Szlovákiában, immár 19. alkalommal, a Motocykel Expót, melynek keretében szlovák motorépítő bajnokságot is rendeztek.

A Gigamachine Choppers 3 díjjal lett gazdagabb a megmérettetés után. A motorkiállításon már a kezdetektől megtalálhatóak voltak a magyar műhely építései, tehát nem véletlen az egyik díj apropója, melyről Sütő Csaba mesélt nekünk.

HIRDETÉS (x)

- A pozsonyi motorkiállításon belül, ugyanúgy van egy Custom Show, mint ahogyan ezt itthon megszokhatták az emberek, amikor még a Hungexpo-n volt. A Custom Show fő szponzora a Custom Chrome - ők a fő beszállítóink, jó a viszonyunk velük. Gyakorlatilag már a kezdetek kezdete óta kiállítunk Pozsonyban, s a 20-30 motorról érte el a 60-70-es létszámot a show, illetve maga a rendezvény is szépen fejlődött.

A három díjból az egyik, végül is egy életműdíj, amelyet azért kaptuk, mert Kelet-Közép Európában a legnagyobb Custom Chrome műhely vagyunk. Erre való tekintettel, tiszteletből adták az elismerést.

gigamachine choppers pozsony motorkiallitas3

- Milyen motorokat vittetek ki Szlovákiába?

- Minden évben 3-4 motorral indulunk el, idén hárommal mentünk. Az egyik egy Harley-Davidson Road King bagger volt, ami azért nem tudott nyerni, mert nem volt külön bagger osztály, tehát gyakorlatilag az egy kiállítói darab maradt. Az ezüstszürke Breakout Softail motorunk lett kategóriájában a második.

Ez egy érdekes dolog volt, mert a Best Of Show-n felkérték a színpadra, majd ott kiderült, hogy újra számolták a szavazatokat, így 1-2 ponttal veszítettünk. De mindegy, mert így is kapott díjat. A fekete pedig, az úgynevezett Rock Star bobber, amely onnan kapta a nevét, hogy Vastag Csabának készült, s kategóriájában a harmadik helyet szerezte meg.

gigamachine choppers pozsony motorkiallitas4

- Az eddigi évek tapasztalatai alapján, mindig erősödik a mezőny?

- A verseny menete, szintén úgy zajlott, mint itthon, hogy aki versenyez, zsűritag is egyben. Tehát, itt nagy az ellenszél, mert úgy néz ki, mint az Eurovíziós Dalfesztivál, hogy magadra nem szavazhatsz, de mindenki másra igen, akivel jóban vagy. Értelemszerűen, egy olyan mezőnyben, ahol a motorok 80 %-a szlovák, nagy dolog, hogy ilyen eredményeket értünk el.

Pozsonyhoz közel vannak ugyebár a csehek, akik a motorépítés csúcsát jelentik Kelet-Európában. Szóval, az általuk kiállított motorok nagyon erősek. Persze, a szlovákoknál is egyre több olyan műhely van, akik nagyon igényes, szép motorokat hoznak ki. Pozsonyban nagyon élvezi a közönség, hogy látnak a kiállításon gyönyörű motorokat, majd egy igényes motorépítő show-t.

A Gigamachine Choppers-el, a május 4-5-én megrendezésre kerülő, Motor Show Budapest elnevezésű rendezvényen találkozhatsz Budapesten, a Tüske Csarnokban.

Fotók: Gigamachine Choppers

gigamachine choppers pozsony motorkiallitas6gigamachine choppers pozsony motorkiallitas6gigamachine choppers pozsony motorkiallitas6gigamachine choppers pozsony motorkiallitas6gigamachine choppers pozsony motorkiallitas6

Nyomtatás E-mail

BLOG COMMENTS POWERED BY DISQUS

Kedvelj bennünket

Motoros filmadatbázis

Blogok

Amikor ilyen nyomokra bukkansz, biztos lehetsz benne, hogy van valahol a közelben egy tündérkirálykisasszony. Mezítláb....
Bővebben...
Barn find. Ez az angol kifejezés. Egy nagyon jó barátom apjának haverjánál volt egy ilyen....
Bővebben...

Rólunk

"A jó kislányok a mennybe mennek, a rosszak mindenhova"

A Csajokamotoron.hu magazin oldalain minden információt megtalálsz, ami a motoros nőket érdekli, amire szükségük lehet a motoros jogosítvány megszerzéséhez, vagy egy motoros túrához. 

Iratkozz fel a hírlevélre!