Az olasz építők taroltak a Motor Bike Expón idén

Tartalomjegyzék

S Lovatti MBE Honda 2Az elmúlt hétvége az igazi motorőrülteknek szólt Veronában, amikor 11. alkalommal rendezték meg a Motor Bike Expo (MBE) elnevezésű, nagyszabású rendezvényt.

Összesen 170 000 látogató volt kíváncsi a négynapos kiállításra, amivel minden eddigi látogatói rekord megdőlt. Sokan Magyarországról is kiutaztak, hogy megnézzék a legszebb épített motorokat.

A látogatószám egyértelműen a hétvégén volt a legmagasabb, szombaton szinte egy gombostűt sem lehett leejteni a pavilonokban. Csütörtökön és pénteken inkább azok látogattak ki, akik jobban illetve közelebbről is meg szerették volna nézni a motorokat vagy akik munkaköri kötelessége gyönyörű, egyedi motorkerékpárokat nézegetni.

HIRDETÉS (x)

Az összesen 8 pavilon 80 000 négyzetméternyi kiállítási területet foglalt magába, ebből 20 000 négyzetméter szabad terület folyamatos versenyekkel és showkkal. A látogatók a gyári újdonságok mellett az egyedi építések világába is betekintést nyertek, hiszen ez a terület a Motor Bike Expo erőssége.

A MBE teljes élményt nyújtott a vendégeinek: több motorbemutatót láthattak, néhány közülük világpremier volt, újdonságok és bajnokságok, díjkiosztók, klubtalálkozók, versenyek és más események tarkították a programot. Hogy mindenre maradjon idő, a szombati napon meghosszabbított nyitvatartással várták a szervezők a látogatókat.

Asso Special Bike 1A négy napon keresztül zajló folyamatos programok mellett a legnagyobb érdeklődés idén is a kiállított egyedi motorkerékpárokat övezte. A verseny fényét emelte a különleges vendéglista, hiszen az épített motorkerékpárok zsűrizésében olyan jelenlegi és volt motorversenyzők vettek részt, mint Capirossi, Cadalora, Locatelli, Gramigni, Lucchinelli, és Melandri; valamint az Afrika rali sztárjai: Alessandro Botturi és Franco Picco.

A szabadtéri és fedett pályákon az olasz gyorsasági és off-road versenyek sztárjai mutatták be a tuásukat és kápráztatták el a közönséget. A 8-as pavilonban a ThunderVolt NK-E nyergében, Loris Reggiani elektromos motorján néhány fiatal srác csinált hatalmas showt: a 20 éves Marco Bezzecchi a Moto3 3. helyezettje világ szinten; Elia Bartolini, 15 éves, a Sky VR 46 Junior Team versenyzője, aki idén már Moto3-ban indul; és Alessio Salaroli, az olasz minimoto Open B bajnoka.

MotorBikeExpo2019 FotoEnneviNV702405Ricardo Errani mindenkit meglepett, amikor az autós driftpályáról besétált az elektromos motorok pályájára, és olyan köridőket ment, hogy a közönség nem hitt a szemének. A szórakozásának az vetett csak véget, hogy a motor akkumulátora teljesen lemerült.

Nyomtatás E-mail

BLOG COMMENTS POWERED BY DISQUS

Kedvelj bennünket

Motoros filmadatbázis

Blogok

Gondolatok lányomnak, talán nem csak motorozásról Éppen most (március közepén) olvasok idén már a második olyan...
Bővebben...
Ezen a héten igazi nagy kalandban volt részem, ezért is vagyok egy kissé megcsúszva a...
Bővebben...

Rólunk

"A jó kislányok a mennybe mennek, a rosszak mindenhova"

A Csajokamotoron.hu magazin oldalain minden információt megtalálsz, ami a motoros nőket érdekli, amire szükségük lehet a motoros jogosítvány megszerzéséhez, vagy egy motoros túrához. 

Iratkozz fel a hírlevélre!

Értesülj hetente friss híreinkről!