Motoros Nők Napja Floridában

A világ legnagyobb motoros rendezvénysorozatát 67. alkalommal rendezik meg idén február 29. és március 9. között rendezik meg a floridai Daytona Beachen.

Március 4-én pedig tárt karokkal várják a motoros hölgyeket. A találkozó mérete évről-évre nő, tavaly több mint 500 000 ember volt kíváncsi a hét során zajló különböző eseményekre. A környék vállalkozóinak 350 millió dollár extra bevételt jelentett a Daytonába áramló hatalmas ünneplő tömeg. Idén a rendezvények ismét több helyszínen zajlanak majd. Az események központja természetesen a Main Street lesz, de Daytona Beach mellett az egész Volusia megye is jelentős részt vállal a programok lebonyolításából.

HIRDETÉS (x)

Habár a nők mindig fontos szereplői a Daytona BikeWeeknek, ezúttal nem csak a plasztikus testű, hiányos öltözetű hölgyek kerülnek majd be a hírekbe. A Harley-Davidson cég ugyanis március 4-re Női Motoros Napot hirdetett meg. Eredetileg a részvevők számát 105 főben állapították meg, de olyan nagy volt az érdeklődés, hogy a szervezők reményei szerint legalább 500 nő gyűlik majd össze, hogy részt vegyen a márka 105 éves történelmének legnagyobb női motoros túráján. A túra részvevői a Muscular Dystrophy Association (egyesület az izomsorvadásos betegek megsegítésére) támogatására gyűjtenek majd pénzt.

A hatalmas motoros tömeg csatlakozik majd a cég egyik alapítójának dédunokájához, Karen Davidsonhoz, és a „Get Down to Daytona” verseny hat szerencsés nyerteséhez, mielőtt megtennék utolsó kilométereiket a záróbuli helyszínére. A motorozás végállomása a március 4-én a „Nők napján”, az Ocean Center előtt lesz, ahol a motoros hölgyek már délelőttől gyülekezhetnek.

Nyomtatás E-mail

BLOG COMMENTS POWERED BY DISQUS

Kedvelj bennünket

Motoros filmadatbázis

Blogok

Szerencsére eddig az időjárás, és a szabadidőnk is úgy adta, hogy minden hétvégén ki tudtunk...
Bővebben...
Ahogy terveztem a hét közepén, megejtettem az idei első kört, ami a gyenge esőzés ellenére/miatt...
Bővebben...

Rólunk

"A jó kislányok a mennybe mennek, a rosszak mindenhova"

A Csajokamotoron.hu magazin oldalain minden információt megtalálsz, ami a motoros nőket érdekli, amire szükségük lehet a motoros jogosítvány megszerzéséhez, vagy egy motoros túrához. 

Iratkozz fel a hírlevélre!