Wicca idén nem fog versenyezni?

Tartalomjegyzék

h moto team sajto 2019 18A Duna Event rendezvényhajón tartotta idénykezdő sajtótájékoztatóját a H-Moto Team. A rendezvényen részt vett Kis Viki is, a csapat egyetlen versenyzője, így megkérdeztük idei terveiről.

A tizedik versenyszezonjára készülő H-Moto Team eddigi legsikeresebb évét hagyta maga mögött 2018-ban. A csapat megszerezte első felnőtt magyar bajnoki címét Kovács Bálint révén, két erős nemzetközi sorozatban is dobogós lett összetettben Györfi Alen mellett a már említett Bálint is, míg nem maradtak pont nélkül az első alkalommal kiírt női Világkupa-sorozatban sem, ahol Kis Viktória mutatta meg, milyen is a magyar virtus.

Az utánpótlás szintjén sem kellett szégyenkezniük, hiszen a világ egyik legerősebb junior bajnokságában Kakuszi Ádám állandó pontszerzőként kiérdemelte, hogy ott lehessen az év végén a Red Bull Rookies Cup válogatóján. Soha rosszabb évet a csapatnak!

HIRDETÉS (x)

A H-Moto Team egyetlen hölgyversenyzője, Kis Viktória tavaly hatalmas lehetőséget kapott a sorstól, hiszen meghívták a Jorge Lorenzo édesapja által kifejezetten hölgyversenyzők számára szervezett Italika Women’s World Cup mezőnyébe, melynek versenyhétvégéit Mexikó különböző pályáin rendezték meg.

A mezőny teljesen nemzetközi volt, 14 nemzetből 26 versenyző állt rajthoz az egyes futamokon. Wicca ellenfelei olyan hölgyek voltak, akik hivatásos versenyzőnek számítanak hazájukban, napi szinten edzenek a versenyekre. Wicca ebben a mezőnyben is bebizonyította, nincs nála jobb magyar női motoros, és az ITALIKA Vort-X 650 típusú motorokkal szervezett Világkupa viadalain többször is pontszerzőként zárt a mezőnyben.

h moto team sajto 2019 7Az utolsó versenyed után eltüntél. Mi történt? Hogy záródott számodra a Világkupa?

- Az Italika Vort-X 650 nem az a kimondott versenymotor. Egy mexikói márka, inkább egy kényelmes kis túramotor, így izgalmas volt megtanulni, hogy kell vele menni. Jó volt, mert minden verseny előtt Chicho Lorenzo tartott nekünk edzéseket. Kifejlesztett egy edzés szisztematikát és azt próbálta nekünk átadni, ezalatt megismerkedhettünk a motorral.

A versenyeken a motorok mellett a pályák jelentették az igazi kihívást. Egyszer versenyeztünk Mexikóvárosban a nagy Forma 1-es pályán, az nagyon nagy élmény volt, viszont az össze többi verseny olyan pályákon ment, mintha bármelyik mellékúton versenyztünk volna az utcán, ahol fel van marva az aszfalt, poros, kavicsos, bukóterek egyáltalán nem voltak.

h moto team sajto 2019 1Szerinem kifejezetten veszélyes volt. Úgy voltam vele, hogy nem biztos, hogy ilyen helyen feltétlen kockáztatni kell, de megpróbáltam a legjobb formámat kihozni a helyzetből, így év végén összetettben 15. lettem.

Nyomtatás E-mail

BLOG COMMENTS POWERED BY DISQUS

Kedvelj bennünket

Motoros filmadatbázis

Blogok

Mennek a hírek, jönnek a felsorolások, motoros-teherautó, motoros-személyautó karambol, szörnyet halt az úton, a kórházban......
Bővebben...
Nem vagyok nagy túrázó, inkább motorozok mint gyalogolok, azért néha csak rászánom magama. Most hétvégén...
Bővebben...

Rólunk

"A jó kislányok a mennybe mennek, a rosszak mindenhova"

A Csajokamotoron.hu magazin oldalain minden információt megtalálsz, ami a motoros nőket érdekli, amire szükségük lehet a motoros jogosítvány megszerzéséhez, vagy egy motoros túrához. 

Iratkozz fel a hírlevélre!