GasGas-sikerek Európában és a Távol-Keleten

Tartalomjegyzék

A csupán húszéves Jaime Busto (GasGas) megszerezte élete első TrialGP-győzelmét a június elején rendezett Japán NagydíjonParádés eredményeket értek el a GasGas megújult motorjai és gyári versenyzői az X-Trialon, valamint a TrialGP-n. Busto, Fajardo és a többi sztár már a világbajnoki címre összpontosít.

Három évvel a Torrot-felvásárlás után ismét régi fényében tündököl a katalánok büszkesége, a GasGas. A spanyol cég immáron húszezer motort értékesít évente, s jövőre – a Gibraltárhoz közeli Cádizban – megnyílik a vállalat vadonatúj üzeme, hogy kielégítse az egyre gyarapodó megrendeléseket.

Eközben a márka versenyzői is sikert sikerre halmoznak, nemrég éppen a két ifjú titán, Jaime Busto, illetve Jeroni Fajardo bizonyított Párizsban, valamint a Japán Nagydíjon.

HIRDETÉS (x)

A győzelem csak a kezdet

Szombaton Jeroni Fajardo, vasárnap pedig Jaime Busto gazdagította egy-egy aranyéremmel a GasGas dicsőségfalátA piros-fehér színekben induló, mindössze húszéves Jaime Busto az X-Trial párizsi fordulóján megszerezte élete első győzelmét, amely valódi mérföldkő GasGas csapatnak, tudniillik, ez a spanyolok első diadala az új érában. Az már csak hab a tortán, hogy a baszk versenyző olyan elismert tehetségeket utasított maga mögé, mint Takahisa Fujinami, illetve a sportág ikonja, Toni Bou. Jogos hát az ünneplés, ám a GasGas Trial Factory alakulat és Busto már a jövőre koncentrál.

- Rendkívül nehéz volt a döntő, de az óriási tét még motiváltabbá tett, így csak néhány apró megingás hátráltatott a hihetetlenül technikás pályán. Ellenfelem, Adam Raga hibázott az ötödik zónában, így már nem volt kérdéses, hogy meglesz életem első X-Trial-győzelme. Elmondhatatlanul boldog vagyok, hogy ilyen jól szerepeltem a számomra ismeretlen pályán, ám nincs sok időm ünnepelni, hiszen holnaptól már a 2018 nyarán zajló TrialGP-re készülünk – foglalta össze élményeit Busto.

Történelmi siker Japánban

Talán maguk a pilóták sem gondolták, hogy alig pár héttel a párizsi diadal után ismét örömujjongástól lesz hangos a GasGas salti központja, ahol ezúttal a Távol-Keleten kettős győzelmet arató versenyzőiket ünnepelték. A kilencfordulós TrialGP-sorozat második állomásának Japán adott otthont, a világ legjobb triálosai a MotoGP-ből ismerős helyszínen, Motegiben mérték össze tudásukat.

A június első hétvégéjén zajlott összecsapáson előbb a márka 33 éves spanyol kiválósága, Jeroni Fajardo állhatott a dobogó legfelső fokára, csapattársa, a Busto pedig ötödikként zárt. Másnap aztán fordult a kocka, ezúttal Busto bizonyított, pontos és gyors motorozással maga mögé utasítva Toni Boút, valamint Adam Ragát, míg Fajardo csak hajszállal maradt le a dobogóról. Remek eredményüknek köszönhetően a világbajnoki tabellán is előreléptek, fej-fej mellett másodikak, s lemaradásuk csupán két pont.


A csupán húszéves Jaime Busto (GasGas) megszerezte élete első TrialGP-győzelmét a június elején rendezett Japán Nagydíjon

- Szeretném kiemelni, hogy két versenyzőnk, Jaime és Jeroni milyen elképesztő magabiztossággal gyűrte le az akadályokat. Bátran állíthatom, hogy a legösszetettebb helyzetekben is tökéletesen helytálltak, és megérdemelten hódították el az első helyet szombaton, illetve vasárnap. Hosszú még az út a világbajnokság végéig, és muszáj folyamatosan dolgoznunk, most mégis megállhatunk egy pillanatra, hogy élvezzük a siker édes ízét – nyilatkozta Marc Colomer, a GasGas csapat sportmenedzsere a Japán GP után.

- Nagyon boldog vagyok, hogy megszereztem első TrialGP-győzelmemet. A pénteki edzéselsőségem után optimistán vágtam bele a hétvégébe, ám az első napon számos apró, banális hibát vétettem. A bakik miatt „csak” az élmezőny mögött zártam, melyből kiemelkedett csapattársam, Fajardo, aki ellentmondást nem tűrően húzta be az első helyet. Másnap sokkal otthonosabban éreztem magam a motoron, és nagy-nagy örömömre életemben először magasba emelhettem a TrialGP trófeáját. Nagyon remélem, hogy a csodás serleget hamarosan újabbak követik majd – mesélte Busto a vasárnapi diadalt követően.

HIRDETÉS (x)

Christophe Nambotin (GasGas) kategóriájában másodikként zárt az Észt Nagydíj vasárnapi összecsapásán- Parádés hétvége volt, hihetetlenül boldog vagyok, hogy nyerni tudtam, miként nagyon örülök Jaime elsőségének is. Egyszerűen brutális volt a szombati nap, számomra most is hihetetlen, hogy mindenkit magam mögé utasítottam. Igazán látványos, felejthetetlen csatákat vívtunk, nagyon élveztem, úgyhogy már most tűkön ülve várom a következő, andorrai összecsapást – lelkendezett a szombati nap hőse, Jeroni Fajardo.

Míg a triálosok a felkelő nap országában küzdöttek, a spanyol cég endurósai az Észt GP-n húzták a gázt. Ők sem tértek haza üres kézzel, elvégre a két nap alatt összesen öt dobogós helyet szereztek E1, illetve E3 kategóriában. Pilótáik közül McCanney és Basset kétszer, Nambotin pedig egyszer állhatott pódiumra. Bármennyire is kijárna egy alapos pihenés a motorosoknak, csak néhány napot lazíthatnak, ugyanis a triálosok június 16-án Andorrában, míg az endurósok június 29-én Olaszországban állnak újra rajthoz.

Versenyeredmények:

FIM X-Trial, Párizs

  1. Jaime Busto – GasGas
  2. Adam Raga – TRRS
  3. Takahisa Fujinami – Montesa

TrialGP – Japán (1. nap)

  1. Jeroni Fajardo – GasGas
  2. Adam Raga – TRRS
  3. Takahisa Fujinami – Repsol Honda Team

TrialGP – Japán (2. nap)

  1. Jaime Busto – GasGas
  2. Toni Bou – Montesa
  3. Adam Raga – TRRS

Nyomtatás E-mail

BLOG COMMENTS POWERED BY DISQUS

Kedvelj bennünket

Motoros filmadatbázis

Kövess bennünket

Blogok

Nos, a világ rendje megváltozik éppen, a környezetemben lévő építkezésbe fogott emberek vagy párosban tolják,...
Bővebben...
Az elmúlt szombaton ünnepelték a Krapeknők a megalakulásuk 15. születésnapját. A buliba engem is meghívtak....
Bővebben...

Rólunk

"A jó kislányok a mennybe mennek, a rosszak mindenhova"

A Csajokamotoron.hu magazin oldalain minden információt megtalálsz, ami a motoros nőket érdekli, amire szükségük lehet a motoros jogosítvány megszerzéséhez, vagy egy motoros túrához. 

Iratkozz fel a hírlevélre!

Értesülj hetente friss híreinkről!