Elrajtolt az idei Budapest-Bamako Rally

budapest bamako start 2018 3Péntek délután kettőkor a Lurdy ház parkolójából indult el az idei Fapados Dakar. Motorosok kevesen vannak a mezőnyben, és női csapat is csak egy, tehát szurkoljunk nekik együtt!

A Mary Carry Bamako Team Orbán Marcsival és Garai Zsófival egy öreg Merci volánjánál egyedüli női csapatként indult idén a Budapest-Bamako Rallyn. A csajokkal jó hangulatban fényképezkedtünk a start előtt náhány órával, amikor még úgy tűnt, hogy van mit pakolniuk, intézniük bőven. A csajokat a facebookon ezen a linken tudjátok követni a rali ideje alatt. 

Ugyanígy voltak ezzel a motorosok is, akikből igen keveset találtam csak a mezőnyben, és nem volt egyszerű őket felkutatni a rengeteg furcsa járgány és hatalmas terepjáró között. A szlovák, és lengyel motorok mellett kettő magyar rendszámot láttam csak, egyikükről sikerült kideríteni, hogy ő Somogyi Viktor, aki egy KTM-mel indul neki a nagy kalandnak. 

HIRDETÉS (x)

A parkoló másik felében még két svéd rendszámú csodamasina várakozott felrajtszámozva, tulajdonosaik még mindig a karbantartási munkálatokkal voltak elfoglalva. 

Reméljük, az összes induló sikeresen veszi az akadályokat,  Kattints és Tweetelj! és jó élményekkel térnek vissza életük nagy kalandjáról! 

A Budapest-Bamako Rally 2016 óta csak két évente indul, és idén már nem is Bamako, hanem a gambiai Banjul a cél, de mindez semennyiben nem csökkenti a túra és a verseny élvezeti értékét. A résztvevők három kategóriában indulnak: verseny, 4×4 kaland- és túra kategóriában. A versenyen magas színtű tájékozódási kalandrally vár az indulókra a világ legszebb tájain, a 4×4 kaland a versenyre nem vágyó offroadosok futama, a túra kategóriában pedig két ellenfelet kell majd legyőzni: az időt és a távolságot. 9000 kilométer 15 nap alatt.

budapest bamako start 2018 52budapest bamako start 2018 52budapest bamako start 2018 52budapest bamako start 2018 52budapest bamako start 2018 52budapest bamako start 2018 52

Nyomtatás E-mail

BLOG COMMENTS POWERED BY DISQUS

Kedvelj bennünket

Motoros filmadatbázis

Kövess bennünket

Blogok

Most áprilisban még nem vettem BKV bérletet, szép idő van, állandóan Monsterrel közlekedem. És imádom,...
Bővebben...
Nem szereti a hordozót. És amikor már nem bírunk Vele, jöhet a Moana ​(NaNa,...
Bővebben...

Rólunk

"A jó kislányok a mennybe mennek, a rosszak mindenhova"

A Csajokamotoron.hu magazin oldalain minden információt megtalálsz, ami a motoros nőket érdekli, amire szükségük lehet a motoros jogosítvány megszerzéséhez, vagy egy motoros túrához. 

Iratkozz fel a hírlevélre!

Értesülj hetente friss híreinkről!

Weboldalunk a látogatói élmény növeléséhez cookikat (sütiket) használ. Az oldal további böngészésével elfogadod a sütik használatát.