Görbe Soma rajt-cél győzelmet aratott a hétvégén

gorbe soma minigp pro sosnova 1Jelenleg talán a legígéretesebb tehetség a gyorsasági motorozásban Görbe Soma, aki szinte minden versenyét megnyeri, ahol elindul.

Az elmúlt hétvégén, 2016. május 21-22-én került megrendezésre a cseh MiniGP bajnokság a sosnová-i aszfaltcsíkon. Magyarországot Görbe Soma képviselte a MiniGP-PRO kategóriában, ahol 10-18 évesek indulhatnak. Soma a legfiatalabb versenyző ebben a mezőnyben, augusztusban lesz 11 éves. 

A Sandlanderes versenyzője korábban sosem járt még ezen a pályán, úgyhogy nagy kíváncsisággal vágott neki a két futamból álló versenyhétvégének.

HIRDETÉS (x)

A szombati első időmérőn még durván egy másodperces lemaradásban zárt a második helyen, de a második időmérőt már fölényesen megnyerte, így pole pozícióból indulhatott a versenyen. Nem volt ez máskép a vasárnapi futamokon sem, továbbra is őrizte a pozícióját, és mindkét futamon remekelt. Ezzel bezsebelte mindkét futam első helyét.

Soma ráadásul a hétvégén pályacsúcsot állított fel, és övé volt a leggyorsabb köridő is.

"Nagy sikerként könyveljük el ezt a hétvégét, hiszen úgy indultunk neki a hétvégének, hogy szerettünk volna az első négy közt végezni, és ehhez képest két első hellyel térhettünk haza!" - mesélte Soma apukája, Görbe Sándor motorépítő, a Radical Garage tulajdonosa.

A cseh bajnokság, amely összesen hét versenyből áll, két hét múlva folytatódik a píseki pályán, ami szintén ismeretlen az ifjú motoros előtt.

Soma ezen a versenysorozaton kívül a Közép-Európa kupába is benevezett, ahol Cseh, Szlovák és Magyar versenyzők indulnak majd.

 gorbe soma minigp pro sosnova 2gorbe soma minigp pro sosnova 3gorbe soma minigp pro sosnova 4

Nyomtatás E-mail

BLOG COMMENTS POWERED BY DISQUS

Kedvelj bennünket

Motoros filmadatbázis

Blogok

Az egyik nyilvános motoros csoportban felmerült annak a lehetősége, hogy a csapat moderátora egy KRESZ...
Bővebben...
Múlt héten elmentem egy nyílt napra a MAMI motorkerékpár szerelő szakközépiskolába. Nagyon megörültek nekem, azt...
Bővebben...

Rólunk

"A jó kislányok a mennybe mennek, a rosszak mindenhova"

A Csajokamotoron.hu magazin oldalain minden információt megtalálsz, ami a motoros nőket érdekli, amire szükségük lehet a motoros jogosítvány megszerzéséhez, vagy egy motoros túrához. 

Iratkozz fel a hírlevélre!