Magyar pontszerző a Baja Hungárián

Kátai Péter kategóriájában második, összetettben pedig harmadik helyezést ért el az augusztus végén megrendezett Hungarian Baja terepralli versenyen, így a motorosok közt ő volt a legjobb magyar. A győztes a Dakarról ismert korábbi Enduro Világbajnok Jaroslav Katrinak lett egy KTM 450 EXC nyergében.

A verseny után Péter így foglalta össze a két nap tapasztalatait: "Sajnos a pálya a kisebb motoroknak kedvezett, a szűk fordulókban a könnyebb egyhengeresek lényegesen gyorsabbak voltak. Ettől eltekintve lenyűgöző élmény volt motorozni a V2-es Super Enduróval. Elképesztő erővel húz, nagyon gyorsan fel kell kapcsolni, mert olyan nagy az ereje. Elég, ha annyit mondok, hogy a verseny elején 115 kilométer alatt megevett egy hátsó gumit. Tömegéhez képest rendkívül mozgékony motor, a V2-es pedig már alacsony fordulaton is szépen húz. Igazán a nagy sebességű, hosszú szakaszokon tudja kijátszani az előnyös oldalát, ott mutatkozik meg, hogy ezt a motort hosszú távú versenyekre konstruálták."

HIRDETÉS (x)

Szeptember elején Jaroslav Katrinak meghívására Kátai Péter is indulhatott az Enduro VB Szlovákiában megrendezett futamán, Krompachyban. Péter egy vadonatúj KTM 250 EXC-F-fel állt rajthoz, melynek kizárólag a futóművét tuningoltatta meg, minden más maradt szériakivitelű. Ez persze azt jelentette, hogy az induló márkák gyári versenyzőihez képest jónéhány lóerős teljesítményhátrányban volt. Ennek ellenére az első nap tizedik, a második napon pedig tizenkettedik helyen ért célba az igen kemény mezőnyben.

„Nagyon boldog vagyok, hogy másfél évtizedes kihagyás után én lehettem az első magyar, aki pontot szerzett az Enduro Világbajnokságon.” – mondta Kátai a verseny után. „A könnyű és kezes vázgeometriájú KTM 250 EXC-F különösen fordulékonyságával lopta be magát a szívembe. A meredek lejtős szakaszokon is igen előnyös ez a könnyű motor.” – folytatta beszámolóját.

A versenyről a következőket mondta a magyar versenyző: „A versenyen a második nap volt különösen kemény. Esett az eső, a kövek és a gyökerek csúsztak, hét órát kellett feszített tempóban menni. A napi táv kétszer annyi volt, mint a magyar versenyeken szokásos, ez bizony kemény próba.”

Kátai számára a VB szerepléssel még nem ért véget az idény. Tervei szerint indul az endurósok olimpiájának is nevezett Hatnaposon, melyet idén novemberben, Új-Zélandon rendeznek meg.

Nyomtatás E-mail

BLOG COMMENTS POWERED BY DISQUS

Kedvelj bennünket

Motoros filmadatbázis

Blogok

Mennek a hírek, jönnek a felsorolások, motoros-teherautó, motoros-személyautó karambol, szörnyet halt az úton, a kórházban......
Bővebben...
Nem vagyok nagy túrázó, inkább motorozok mint gyalogolok, azért néha csak rászánom magama. Most hétvégén...
Bővebben...

Rólunk

"A jó kislányok a mennybe mennek, a rosszak mindenhova"

A Csajokamotoron.hu magazin oldalain minden információt megtalálsz, ami a motoros nőket érdekli, amire szükségük lehet a motoros jogosítvány megszerzéséhez, vagy egy motoros túrához. 

Iratkozz fel a hírlevélre!