Véget ért az idei Dakar

camelia liparoti dakar 2014 finish 2Az idén 35. alkalommal megrendezett Dakar rali idén Argentína, Bolívia, Chile területén dübörgött végig, mely január 18-án a chile-i Valparaíso-ban érkezett finisébe.

A Plaza Sotamayor területén megrendezett, nagyszabású ceremónia keretében ünnepelhették a szurkolók a sikeresen célba ért versenyzőket.

Az utolsó napot megelőző szakaszok között szerepelt az Atacama sivatag leküzdése. A verseny ezen része kulcsfontosságú volt, mivel az itteni eredmények jelentősen befolyásolták a résztvevők helyezéseit. A hosszúra sikeredett 11. nap és a sokféle terep – homokdűnék, sziklás szakaszok, - megkövetelték a jó fizikai állóképességet és figyelmet, hogy nehogy egy bukás véget vethessen a versenyzésnek. El Salvador után La Serena-ban pihenhették ki magukat az indulók, hogy másnap, újult erővel vessék bele magukat az utolsó megmérettetésbe, és a jól megérdemelt ünneplésbe.

HIRDETÉS (x)

Az elmúlt napok viszontagságai ellenére a folyamatosan az élbolyban motorozó Laia Sanz a 78 befutóból a 16. helyen végzett. Pozícióján napról napra javított, így a 9. napon megszerzett helyet a célig meg tudta tartani. Olykor ugyan pár hellyel lecsúszott, de a végeredményen ez mit sem változtatott. Tiszteletreméltó teljesítményére méltán lehet büszke, mivel egyetlen nőként nem akármilyen helytállást, férfiaknak is becsületére váló versenyzést láthattunk tőle. A másik női versenyzőtől, Romero Rosa Font-tól sajnos korán búcsúznunk kellett, mivel már az ötödik nap elején kiesett egy műszaki hiba miatt.

Camelia Liparoti mindvégig stabilan tartotta magát utolsó előtti helyén a megmaradt csekély számú quados között. Összesítettben ugyan napról napra előrelépett, de ez csupán azért történt, mert néhányan kiestek. Az eredetileg 40 startvonalhoz álló quados mezőny 15 befutója között az olasz Camleia a 13. helyet tudhatta magáénak.

Érdemes megemlíteni a motorosok között örök vezető pozícióban lévő Marc Coma-t. Ő annyira stabilan tartotta első helyét, hogy szinte végig sejteni lehetett, hogy ha nem jön közbe technikai probléma, vagy egy végzetes bukás, jó eséllyel ő lesz az idei győztes a kétkerekűvel indulók között. A jóslat beigazolódott. Coma lett az idei Dakar aranyérmese.

Hazánk képviselője, a motoros Dési János a verseny alatt stabilan tartotta a középmezőnyben elfoglalt helyét. Korábbi helyezéseit áttekintve nem volt várható jelentős előrelépés a ranglistán, így 54.-ként ünnepelhette sikeres célba érését. Ez a helyezés is irigylésre méltó, mivel sokan elvéreztek már a verseny elején. Így többek között a másik magyar induló, a quados Somfai Mátyás a harmadik nap utáni, szerencsés kimenetelű bukása miatt kényszerült feladni a versenyt.camelia liparoti dakar 2014 finishlaia sanz dakar 2014 finish

Nyomtatás E-mail

BLOG COMMENTS POWERED BY DISQUS

Kedvelj bennünket

Motoros filmadatbázis

Blogok

Sosem voltam a konyha ördöge/tündére, de miután a motorok már a téli álmukat alusszák, én...
Bővebben...
Nem tudom, mennyire vagytok képben, szerintem épp eleget hallottatok már a zűrös "otthoni" dolgaimról. Most...
Bővebben...

Rólunk

"A jó kislányok a mennybe mennek, a rosszak mindenhova"

A Csajokamotoron.hu magazin oldalain minden információt megtalálsz, ami a motoros nőket érdekli, amire szükségük lehet a motoros jogosítvány megszerzéséhez, vagy egy motoros túrához. 

Iratkozz fel a hírlevélre!