Csajok az élen

altA hétvégi magyar bajnoki futamon jeleskedtek a lányok.

Június 2-3-án a Pannóniaring adott otthont az Alpok-Adria versenysorozat aktuális futamának, a verseny magyar bajnoki futam is volt egyben. Két versenyzőnőnk is indult a versenyen: Kis Viktória (Superbike) és Kovács Niki (Superstock600).

HIRDETÉS (x)

Kezdetben az időjárás okozott fejtörést a versenyzőknek, ugyanis péntek és szombat reggel is vizes aszfaltra ébredt a depó. Szerencsére a futamokra a pálya felszáradt, így Niki a dobogó magyar bajnokság dobogójának 3. fokára állhatott, míg Viki az 5. helyet szerezte meg. Az Alpok-Adrián Viki kategóriájában 20., Niki pedig 19. lett. 

 

„Nagyon örülök, hogy sikerült kétszer is megjavítanom az eddigi legjobb köridőmet, de bevallom, kicsit többet vártam magamtól. Mivel ez volt az első 14 körös versenyem ebben a kategóriában, igencsak elfáradtam a végére. Annak azonban kifejezetten örülök, hogy álltam a csatát a fiúkkal, és a magyar bajnokságban értékes pontokat szereztem az ötödik helyemmel" – jelentette ki Kis Viktória, aki mindenképpen ott szeretne lenni a hétvégi magyar bajnokin a Hungaroringen.

 „Ezt a hétvégét és ezt a versenyt a sírból hoztam vissza, így nagyon örülök a harmadik helynek. Hatalmasat küzdöttem magammal, a motorral és persze a többiekkel. Ha gyorsabban átrágom magam a lassabbakon, előbbre is végezhettem volna, de ne legyünk telhetetlenek! Az azért sok mindent elárul, hogy a legutolsó körben futottam meg a legjobb időmet, ami ugyan elmarad a tavalyi legjobbamtól, de így is sikerült 2'01-es időt futnom. Csodálatos érzés volt ismét az első háromban végezni, ezúttal hazai pályán, a csapatom, a családom és a barátaim jelenlétében." - mondta Niki a verseny után.

Gratulálunk Csajok! altalt

 

 

Nyomtatás E-mail

BLOG COMMENTS POWERED BY DISQUS

Kedvelj bennünket

Motoros filmadatbázis

Blogok

Hiába van új motorom - nem vagyok elég kemény - hogy motorozzak ebben az őszies...
Bővebben...
Évek óta megy a csamos pólóért mutatkozz be és írj egy cikket hogyan kezdted. Ami...
Bővebben...

Rólunk

"A jó kislányok a mennybe mennek, a rosszak mindenhova"

A Csajokamotoron.hu magazin oldalain minden információt megtalálsz, ami a motoros nőket érdekli, amire szükségük lehet a motoros jogosítvány megszerzéséhez, vagy egy motoros túrához. 

Iratkozz fel a hírlevélre!