Meghalt a motoros fenegyerek

November 30-án, pénteken hosszú csata után végül feladta a harcot Amerika legendás fenegyereke, az utolsó gladiátor, a kaszkadőrök királya, Robert Craig, vagy ahogy mindenki ismerte, „Evel” Knievel.

Robert Craig "Evel" Knievel, aki 1938 október 17-én született, csaknem három évig szenvedett egy elhúzódó tüdőgyulladástól, egy ismeretlen eredetű tüdőfibrózistól, de végül a betegség kerekedett felül a harcban. A bátor motoros, aki előtt soha nem volt akadály, 69 évesen a floridai Clearwater-ben hunyt el.

Általában bőrruháját az amerikai zászlót idéző piros-fehér-kék szín és csillagok dísztették a fellépéseken, mikor a rámpáról elrugaszkodva 10, 15, vagy akár 20 egymás mellett parkoló autót ugrott át motorja nyergében. Talán egyik leglátványosabb akciója, majd legnagyobb katasztrófája is az volt, amikor 1974-ben Idahóban megkísérelte átugratni a Snake river kanyont egy rakétameghajtású motorkerékpárral.

HIRDETÉS (x)

A Smitsonarian múzeum 1994-es, „Amerika legendás fenegyereke” című kiállításához megszerezte Knievel egyedi építésű Harley-Davidson XR 750-es motorkerékpárját, amelyről azt tartják, hogy egyike azon kevés járműveknek, amelyek túlélték a mester karrierjét. A kiállítás sikeréhez az is hozzájárult, hogy a híres kaszkadőr felajánlotta a múzeumnak, híres, csillagos bőrfelszerelését a csizmával együtt, amelyben a mutatványokat végrehajtotta.

Halálát megelőzően 40 éven keresztül állandóan a fájdalommal küzdött, amit a bemutatókon és az edzéseken szerzett sérülések, csonttörések, okoztak. Ehhez még hozzájárult a cukorbetegsége, egy hepatitis C vírus, egy májátültetés, számos műtét és két infarktus. A végén már szinte mindenről le kellett mondania, amit szeretett, viszont sosem feledkezett meg igazi barátairól, és sosem szűnt meg szeretni a családját.

Akármilyen sikereket is ért el életében, mindig emlékezett rá, hogy honnan indult, hogy kik voltak a tanítómesterei, és mindig hálás volt azoknak, akiknek segítségével elérte a sikert. Az amerikai lobogó színei sokakat örökké rá emlékeztetnek majd, ahogy az utóbbi időben évente rendszeresen megrendezett „Evel Knievel Days” nevű rendezvény is, ahova mindig számtalan rajongója érkezett a világ minden részéről. Õk és a motorosok örökké emlékezni fognak rá. Temetése december 10-én lesz. 

Nyomtatás E-mail

BLOG COMMENTS POWERED BY DISQUS

Kedvelj bennünket

Motoros filmadatbázis

Blogok

Mióta karanténban vagyunk, olyan terülj-terülj asztalkám van nálunk, mint ide Lacháza. Hétvégén pl. egyik nap...
Bővebben...
Helyzetre való tekintettel egyre több időt tartózkodók otthon. Ennek egyik előnye, hogy kiülhetek az erkélyre...
Bővebben...

Rólunk

"A jó kislányok a mennybe mennek, a rosszak mindenhova"

A Csajokamotoron.hu magazin oldalain minden információt megtalálsz, ami a motoros nőket érdekli, amire szükségük lehet a motoros jogosítvány megszerzéséhez, vagy egy motoros túrához. 

Iratkozz fel a hírlevélre!