Tetoválni, fejlődni, kreatívkodni – Boldizsár Adri, a Renegade Tattoo-ból

Tartalomjegyzék

boldizsar adrienne renegade tattoo portreBoldizsár Adrienne a budapesti Renegade Tattoo Studioban varrja a pácienseket, s emellett, mindenféle kreatív technikát imád kipróbálni, az üvegfestéstől, a szalvétatechnikáig. Igazi kíváncsi természet, aki szereti felfedezni az újdonságokat – érezhető a válaszaiból. Ismerd meg te is!

Adri igazi lázadó típus volt már gyerekkorában is, és a tetoválás felfedezése kicsit ennek köszönhető – s ebből aztán életre szóló foglalkozás lett.

- Nem tudom pontosan megmondani, mióta tetoválok, meg, hogy ezt honnan kell, vagy szokás számolni. Az indíttatás nagyon egyszerű: alapjáraton lázadó típus vagyok, kicsi korom óta, és mindig is szerettem kilógni a sorból. A tetoválás erre az egyik legjobb ötlet, hogy hogyan akaszd ki a szüleidet. Haha! Már általános iskolában állandóan alkoholos filccel rajzoltam vagy magamra, vagy éppen a lelkesen felajánlkozó kis barátaimra, természetesen a tanárok nagy örömére.

HIRDETÉS (x)

Már ott tudtam, ha nagykorú leszek végre, nekem azonnal kell valami minta. Ez később egyre erősebbé vált bennem, és 15 évesen meglett az első kis motívumom. (Hozzátenném, a szüleim nem díjazták! Haha!) Innentől kezdve teljesen elkapott a „szakma” varázsa és nem volt megállás! - mondta Adri.

- Autodidakta módon tanultál, vagy pedig volt egy mentorod?

- Az első felszerelésemet az internetről rendeltem, valami szettet a ballagási pénzemből. Kattints és Tweetelj!  Alig vártam, hogy megérkezzen, persze azt sem tudtam mi micsoda, meg hogy is kell összepakolászni, pedig legózni szerettem mindig is. Úgyhogy megpróbáltam az internetről segítséget varázsolni magamnak, több-kevesebb sikerrel.

Nem volt egyszerű a dolog, de a türelem meghozta a gyümölcsét, és idővel kaptam tanulási lehetőséget két szegedi tetoválótól: a Sunrise Tattoo Studioban (bezárt már), így könnyebbnek tűnt a dolog. Kaptam egy igazi morgós, old school stílusú, motoros mentort, és mára már egy nagyon kedves, jó barátot is Győri „Berci” Bertalan személyében. (Sea Sick Tattoo-Kecskemét, Steve’s Tattoo Luzern).

- Hol kezdted a munkát? Milyen szalonokban dolgoztál már?

- Szegeden kezdtem a szalonban, mint ahogyan már említettem, sajnos az bezárt és szétszéledt a társaság. Dolgoztam az óbudai Stingers Tattoo Studioban, az volt az első igazi munkahelyem, amikor Pestre költöztem egy nagyon jó kis csapattal, mint Tóth Fecó, Zöld Soma és Gombos „Gombi” Lacival. Sajnos, ő már csak fentről figyeli a munkálkodásainkat. Később a Renegade Tattoo Studioba csatlakoztam, ahol jelenleg is dolgozom. Emellett vendégeskedtem külföldön (a mai napig) és volt egy pár hónapos kiruccanásom, a szegedi Wwitch Tattoo Studioba is.

- A Renegade-ben mióta tetoválsz?

- 2013-ban kerültem a oda, majd elváltunk egy kis időre egymástól, de tavaly újra visszatértem…

Nyomtatás E-mail

BLOG COMMENTS POWERED BY DISQUS

Kedvelj bennünket

Motoros filmadatbázis

Blogok

Bocs, akkor rossz helyre parkoltunk: ​Viszont ha már rákattintottál, mutatok még valamit. Tegnap egy...
Bővebben...
Míg mindenki más motorozott, mi a családdal töltöttük a hosszú hétvégét. Illetve az őszi szünetet,...
Bővebben...

Rólunk

"A jó kislányok a mennybe mennek, a rosszak mindenhova"

A Csajokamotoron.hu magazin oldalain minden információt megtalálsz, ami a motoros nőket érdekli, amire szükségük lehet a motoros jogosítvány megszerzéséhez, vagy egy motoros túrához. 

Iratkozz fel a hírlevélre!

Értesülj hetente friss híreinkről!