A Cross Road tetoválás

Tartalomjegyzék

altRégóta érlelődött egy új tetoválás gondolata… Vártam, míg rám talál a megfelelő minta, melyet életem végéig viselni fogok.

Amikor, pár hónapja, Erőss Anita barátném elkezdett tetoválni, közölte, hogy készít nekem azt, amit csak akarok.

HIRDETÉS (x)

Azt már régóta tudtam, hogy hová szeretném a majdani tetkót: a jobb csuklóm belső oldalára. Hogy miért? Dúsztom sincs… Egyszerűen, csak tudtam, hogy oda, és kész.

A Bon Jovi zenéjét tizenéve szeretem, tisztelem, és valahogy mindig bekúszik valamely számuk az életem fontos pillanataiba.

Végre rám talált a minta, és hetekig érlelődött a dolog, míg belevágtunk Anitával…

Épp rohanásban voltam, már indulásra készen, amikor eszembe jutott, hogy ígértem korábban Bon Jovi zenéket. Hirtelenjében, rátettem a pendrive-ra a Cross Road c. best of albumot, mely 1994. októberében látott napvilágot. És go!

Anitánál máris beizzítottuk a zenét, és felhangzott a Livin’ on a Prayer, 1986-ból. Közben még beszélgettünk, kávézgattunk, aztán sörözgettünk, vagyis inkább én… Anita majd a munka utáni édes pihenésre gyúrt, de azért pár kortynak ő sem tudott ellenállni.

Keep te Faith (1992), majd Someday I’ll be Saturday Night (1994). A mintámmal szemeztem, de még csak a papíron. Igazából, olyan dolgot szerettem volna a bőrömre, ami mindig megvéd. Mostanában valahogy a védelmet kerestem, mert hosszú hónapok óta nem találom a helyem. Bármibe fogok, elindul nagy nehezen, aztán megreked. Ez így van az életem minden területén... Mintha üvegbura alatt lennék... És csak gyűlik, gyűlik bennem a negatív energia. Már szinte túlcsordultam benne, úgy érzem. Ez persze azokon csapódik, akiket a legjobban szeretek, akik a környezetemhez tartoznak… Always (1994)…

Szóval, hónapok óta kerestem, vártam egy mankót – ha úgy tetszik –, aminek hiszek az erejében. Mint ahogyan, feltölt újra és újra, megunhatatlanul a Bon Jovi zenéje. Wanted Dead or Alive (1986), Lay Your Hands on Me (1988), You Give Love a Bad Name (1986) – a kicsit pörgősebb szekció, a lassú számokhoz képest…

A minta… Olvastam egy könyvet a mágiáról. A természet erejéről, és a szimbólumokról… Arról, hogy mindennek jelentése van az életünkben, csak sokszor nem vesszük észre, micsoda dolgokban élünk. Ilyenkor jut az eszembe, hogy ha a középkorban élek, és ezek a dolgok érdekelnek, akkor a máglyán végzem, mint sok ártatlan nő, akik ismerték a természet titkait, és például füvekkel gyógyítottak…

Nyomtatás E-mail

BLOG COMMENTS POWERED BY DISQUS

Kedvelj bennünket

Motoros filmadatbázis

Blogok

Szoktam mondani, hogy az elhatározás, a kitartás, meg mittomén mik visznek előre. Meg hogy bizonyos...
Bővebben...
Sokat agyaltam, megírjam-e ezt a bejegyzést. Tulajdonképpen semmi értelme, puszta nyivákolásnak hat. Gáz Szóval van ez...
Bővebben...

Rólunk

"A jó kislányok a mennybe mennek, a rosszak mindenhova"

A Csajokamotoron.hu magazin oldalain minden információt megtalálsz, ami a motoros nőket érdekli, amire szükségük lehet a motoros jogosítvány megszerzéséhez, vagy egy motoros túrához. 

Iratkozz fel a hírlevélre!