Sid művészi tetoválásai

Tartalomjegyzék

altAz Invictus Tattoo-ban dolgozik Sid, aki a tetoválások mellett a díszítőfestészet mestere is.

Amikor először beléptem a tetováló szalonba, rögtön egy festmény ragadta meg a figyelmemet: az Alien filmek szörnyei elevenedtek meg rajta gyönyörűen ábrázolva. Azután megtudtam, ki készítette az alkotást: Sid.

HIRDETÉS (x)


− A díszítőfestőknek öt-hat év után mindig van egy vizsgamunkájuk. Ez volt az egyik. Kortárs művésztől akartam valamit választani, ezért gondoltam Gigerre. Gyűjtőknek szántam a művet, eladásra, és meg akartam botránkoztatni az embereket a vizsgakiállításon.
Sikerült?
− Mindenki szép festményeket készített, és akkor ott volt egy ilyen sötét, Alienes alkotás. Nézték az emberek, hogy ki az a nem normális, aki csinálta… Nyolc hónapig dolgoztam rajta.
Ó, hiszen a nyolcadik utas a halál… A sors fintora…Szóval, díszítőfestő vagy?
− Tizennégy évesen jelentkeztem egy művészeti középiskolába. Anyukám mondta, hogy próbáljam meg, mert általános iskolában a rajzórákon az első háromban mindig benne voltam. Ki is voltak állítva a képeim. Nem vettek fel. Elmentem gimibe, ott egy évig még rajzoltam. Megpróbáltam még egyszer, és akkor sikerült. Díszítőfestőnek tanultam. Mindig festményeket másoltunk, pasztellel, szénnel, grafittal rajzoltunk. Akvarellel, temperával festettünk. De amit a legjobban szerettem, az olajfestmények készítése volt.
A tetoválással hogy kerültél kapcsolatba?
− Az egyik barátnőm adott régi német tetováló újságokat. Néztem, hogy milyen rossz munkák, amik ebben vannak. Vettem magyar újságot, hogy mi biztosan jobbak vagyunk. És ez így is van! Aztán belegondoltam, hogy díszítőfestészet… Templomokban nem fogok festeni, mert büdös van és unalmas. Inkább emberekkel szerettem volna dolgozni. A tetoválás közben sok emberrel ismerkedem meg, akik megosztják velem az életük történetét, utána pedig az utcán rám köszönnek.
Hogyan tanultál meg tetoválni?
− Felkerestem interneten egy budapesti tetoválót, aki már több mint tíz éve dolgozott a szakmában. Balatonfüreden szezonozott, én pedig Füred mellett lakom. Megegyeztünk, hogy két-három hónapig ott leszek mellette és megtanítja az alapokat. A tervezéstől a tetoválás elkészültének végig mindent elmondott. Utána magamra voltam hagyva szeptembertől. Dolgoztam Siófokon, Alsóörsön, Balatonfüreden. Egy éve költöztem fel Budapestre, azután megtaláltuk egymást az Invictussal. Idén lesz négy éve, hogy tetoválok.
Milyen mintát szeretsz a legjobban varrni?
− A nőiesebb mintákat szeretem a leginkább. Például, ami lemegy lábfejre, feljön a boka fölé, vagy derékon elmegy oldalra. Mivel díszítőfestő vagyok, ilyeneket tanultam. Ezek a vonalak még bennem vannak, és ezért szeretem a tetoválásban is.

Nyomtatás E-mail

BLOG COMMENTS POWERED BY DISQUS

Kedvelj bennünket

Motoros filmadatbázis

Blogok

Így a Halloween utózöngéjeként itt az idő, hogy felfaljuk a tököket. Ha már mást nem...
Bővebben...
Hiába van új motorom - nem vagyok elég kemény - hogy motorozzak ebben az őszies...
Bővebben...

Rólunk

"A jó kislányok a mennybe mennek, a rosszak mindenhova"

A Csajokamotoron.hu magazin oldalain minden információt megtalálsz, ami a motoros nőket érdekli, amire szükségük lehet a motoros jogosítvány megszerzéséhez, vagy egy motoros túrához. 

Iratkozz fel a hírlevélre!