Kemény harcban

megara036Az utolsó pillanatokig ment a csatározás az első három helyért, több különböző fórumon is a "Tetkó a Csajokon" verseny szavazása volt a téma ismét. A nyertesek nemsokára kézhezkapják nyereményeiket. Gratulálunk nekik!

Októberben 25 nevezés érkezett a "Tetkó a Csajokon" vetélkedőre, majd idő közben még két versenyző csatlakozott a már versenyben lévőkhöz. Ezúttal ismét változatos volt a felhozatal, a komplett, egész estét, akarom mondani testet betöltő műalkotásoktól az egész apró rajzokig, a teljesen színestől a fekete-fehérig mindenféle tetoválás megtalálható volt.

E havi szavazóink, a család és a barátok ismét nem nyugodtak addig, míg kedvenceik versenyeztek, ezért szoros volt a küzdelem az első helyekért. A végső csatát PéTéNé nyerte, akinek Kíváncsi Cicát ábrázoló testdísze meghozta számára a várt sikert, ő kapja az értékes motorékszert, a Csajokamotoron.hu ajándékcsomagját, az előfizetéseket és az ajándékutalványokat.

A második helyezett Megara szépen kidolgozott oroszlánja és a harmadik, Nusi nyakéke valamint bokamintája egy-egy ajándékcsomagot, valamint egy-egy új tetoválást hozott tulajdonosának. A fotózásról később értesítjük a nyertest, és a kíváncsi megfigyelőket.

HIRDETÉS (x)



Még több kép a galériában
A versenyre ebben az évben már nem lehet nevezni, ez volt az utolsó vetélkedőnk idén. Azért ne csüggedjetek, nagyon valószínű, hogy jövőre kicsit más formában, más feltételekkel, újabb értékes nyereményekkel térünk vissza. Addig is itt a tél, lehet alkotni, és gyűjteni az új ábrákat.

Gratulálunk az októberi nyerteseknek!

 


Októberi nyereményeink:

1. helyezett: 

Egy egyedi, Csajokamotoron.hu logót ábrázoló, Swarovsky kristályokból kirakott 170X70 mm méretű motorékszer a Crystal Design jóvoltából, 38 600 Ft értékben

10 000 Ft értékű vásárlási utalvány a Ticci Ruhaszalonba

10 000 Ft értékű vásárlási utalvány a Bázis Motor üzleteibe

10 000 Ft értékű fehérnemű vásárlási utalvány a Bad Flirt Kft.-től

10 000 Ft értékű tetoválás vagy piercing utalvány a White Horse tattoo üzletébe

10 000 Ft értékű ajándékcsomag a Csajokamotoron.hu-tól

Fél éves Wild magazin előfizetés

Fél éves Tattoo magazin előfizetés.

2. helyezett:

6 000 Ft értékű tetoválás vagy piercing utalvány a Toa tattoo üzletébe

6 000 Ft értékű ajándékcsomag a Csajokamotoron.hu-tól

3. helyezett:

4 000 Ft értékű tetoválás vagy piercing utalvány a White Horse tattoo üzletébe

4 000 Ft értékű ajándékcsomag a Csajokamotoron.hu-tól

Különdíj:

Különdíj: a Tattoo Magazin szerkesztősége által választott nevező részére egy címlapfotózás a magazinba.

Nyomtatás E-mail

BLOG COMMENTS POWERED BY DISQUS

Kedvelj bennünket

Motoros filmadatbázis

Blogok

A gondtalan éveket felváltotta a felnőtté válás rögös útja, ami az én esetemben is a...
Bővebben...
Azt mondják, a jó szülő egyik ismérve, hogy idejekorán önállóságra, felelősségre tanítja a gyerekét, olyan...
Bővebben...

Rólunk

"A jó kislányok a mennybe mennek, a rosszak mindenhova"

A Csajokamotoron.hu magazin oldalain minden információt megtalálsz, ami a motoros nőket érdekli, amire szükségük lehet a motoros jogosítvány megszerzéséhez, vagy egy motoros túrához. 

Iratkozz fel a hírlevélre!