Deutsch Krisztina

deutsch krisztina 1Mikor pici voltam édesapámnak nagyon sok Simsonja volt, sokat cserebelélt illetve bukósisakokat renovált. Soha nem tudott elmenni otthonról a motorral csak úgy, ha kitolta az utca végére és ott indította be. Illetve bármit is szerelt én mindig ott voltam.

Szóval ez a motorimádat nálam már gyerekkoromban indult. Sajnos utánna már nem volt motorunk...

2017-ben meglett a B kategóriás jogosítványom, előtte már édesapám vett robogót, de nem vezethettem. Miután meglett a jogosítvanyom, végre robogóra ülhettem. Imádtam az első pillanattól kezdve. Azonnal kerestünk bukósisakot, hogy tudjak menni. Aztán jött a falunap tavaly, felvonulások, haverkodások stb.

HIRDETÉS (x)

Idén pedig sikerült édesapámnak a robogó mellé egy körváltós FirstBike-ot vennie. Na itt érzem, hogy élek. Egy nap alatt sikerült megtanulni, hogyan is működik a motor. Imádok vele menni, imádom ahogy felgyorsul. Édesapám meg szereti nézni a robogóról, ahogy megyek vele. Egyszerűen élvezem az életet, kikapcsolok. Csak én vagyok, én irányítok, szinte egy leszek a motorral.

deutsch krisztina 4Remélem nem csak én így vagyok vele és jó lenne egy motoros csajszi itt a közelben, akivel tudok azonosulni és sok-sok kilométert tudnék vele megtenni. Egyébként informatikusnak tanulok, tetovált vagyok és imádok olvasni.

Természetesen vágyok még nagyobb motorra, testesebbre és minden álmom egy Aprilia RS50, de kinek nincs valami álma?

A csajok a motoron vagányak és belevalók.

deutsch krisztina 9deutsch krisztina 9deutsch krisztina 9deutsch krisztina 9deutsch krisztina 9

Nyomtatás E-mail

BLOG COMMENTS POWERED BY DISQUS

Kedvelj bennünket

Motoros filmadatbázis

Blogok

Miután kedden motoroztam egy kellemeset bár elég rövidet, másnap arra mentem ki a garázsba, hogy...
Bővebben...
Vasárnap csajos napot tartottunk. Összebeszéltünk, hogy vasárnap motorra pattanunk és gurulunk egyet. De hova.... Balaton...
Bővebben...

Rólunk

"A jó kislányok a mennybe mennek, a rosszak mindenhova"

A Csajokamotoron.hu magazin oldalain minden információt megtalálsz, ami a motoros nőket érdekli, amire szükségük lehet a motoros jogosítvány megszerzéséhez, vagy egy motoros túrához. 

Iratkozz fel a hírlevélre!