Orbán Mariann motoros balesetei után, megjárta a Bamako-t!

Tartalomjegyzék

bamako08Mariann igazi vagány csaj, aki évekig motorozott, de a három balesete után úgy döntött, inkább az autónál marad. No, de ott sem csak hétköznapi vezető, hiszen megjárta a Budapest-Bamako-ralit, s ahogyan mondta, többek között, a "célzott céltalanság" vonzza.

Mariann arról mesélt nekünk, miért kezdett el motorozni, s a balesetekről szóló, szörnyű élményeiről is beszámolt. Ugyanakkor, szerencsére annyira nem vették el a kedvét, a bátorságát, az izgalmas vezetéstől a rossz tapasztalatok, s az autózást még tudja felhőtlenül élvezni.

- Sokkal inkább voltam megélhetési motoros, mint óriási túrabajnok, de persze bejártam az országot különböző gépekkel keresztbe-kasul. Melóba is azzal jártam, meg később, 3 éve, vettem egy rózsaszín robogót, kicsi Honda Today. Sajnos ezzel csaptak el elég keményen idén, így most úgy gondolom, hogy örökre kiszálltam a motorozásból.

HIRDETÉS (x)

A jogsit 13 éve csináltam meg, de gyerekkorom óta tudok motorozni. Ez volt a harmadik balesetem, egyikben sem én voltam a hibást, de itt, semennyi esélyem nem volt még fékezni sem, egyszer csak elszálltam, mint a győzelmi zászló. Szemből befordultak balra, engem a saját sávomban daráltak le az Izabella utcában.

- Hogyan jött a motorozás az életedbe?

- Kőbányai gyerek vagyok. Már gyerekkoromban nyomultunk Romettal meg Simsonokkal Kattints és Tweetelj! , és a nagy álom valamikor 30 éves koromban realizálódott, amikor az akkori pasimmal közösen nekikezdtünk a jogsinak. Végül bejártuk az országot, s egy-két nagyobb túrára is elmentünk külföldre. Szerettem egyedül keringeni is, az nagyon kikapcsolt. Imádom a hegyeket!

- Milyen motorjaid voltak eddig?

- Hát sorban: Simson, Honda CB 250 régi, Kawasaki Eliminator 400-as, Honda Deauville a régi, aztán a nagy kedvencem a Honda CBF600 S. Na ezt is összetörték, csak ez 3 éve történt és a pasi nem ismerte el a felelősségét. A rendőr nem vette figyelembe, hogy a tanúm ugyanazt állítja, mint én, és a bíróság sem vette figyelembe, így jelenleg első fokon is kitalálták, hogy nem tartottam követési távolságot, egy ÁLLÓ KOCSISOR-ban,- mellett. Előresoroltunk, klasszikus, elől voltam már, amikor az első autó kivágott elém, hogy ő mégis balra megy. Index, minden nélkül. Persze, hogy felkenődtem rá.

 

Nyomtatás E-mail

BLOG COMMENTS POWERED BY DISQUS

Kedvelj bennünket

Motoros filmadatbázis

Blogok

A héten megint nem volt motorozás, pedig az időjárás miatt akár lehetett volna. A nyakamba...
Bővebben...

Rólunk

"A jó kislányok a mennybe mennek, a rosszak mindenhova"

A Csajokamotoron.hu magazin oldalain minden információt megtalálsz, ami a motoros nőket érdekli, amire szükségük lehet a motoros jogosítvány megszerzéséhez, vagy egy motoros túrához. 

Iratkozz fel a hírlevélre!