Rivaldafényben a vagány csajok – Dan Lim fotóinak középpontjában a motoros nők

fotokiallitas 06A közelmúltban, Fearless névvel rendezték meg Dan Lim fotókiállítását, aki munkáival a női motorosok megbecsülését és azok támogatását kívánta segíteni.

A kiállított képek öt csajt és motorjaikat mutatják be, így a szemlélődők betekinthetnek azok életébe, és személyiségükről is megtudhatnak ezt-azt. A képek a torontói Harley-Davidson kávézóban, az 1903-ban lettek kiállítva, mely létesítmény a neves amerikai márka születésének évéről kapta nevét.

A kitartás kihangsúlyozása mellett az egyes személyek karakterének bemutatása került előtérbe. Lim képei az igazán vagány és bevállalós nőket úgy mutatják be, hogy közben megismerhetjük az emberi természet megannyi arcát. Az elkapott pillanatok egyfajta esszenciái annak a harmóniának, mely a motoros csajok és gépeik között alakultak ki.

HIRDETÉS (x)

„Rengeteg nő létezik, akik azért nem motoroznak, mert valaki lebeszélte őket arról, vagy egyszerűen úgy gondolják, hogy nem lennének képesek rá,” nyilatkozta Lim, „Azonban csodás dolog történik velük akkor, amikor a környezetük elfogadja, bátorítja őket. Ez az, amit meg akartam örökíteni a fotóimon.” Sok olyan nő létezik, akik még nem motoroznak, és csak egy kis támogatásra van szükségük, hogy megtegyék az első lépést, és valóra váltsák álmukat.

A képek antikolt alumínium technikával lettek kinyomtatva és a művész mindegyiket ellátta kézjegyével. Fantasztikus látványt nyújtanak mind, így az aukció keretein belül megvásárolható képek igazán egyedi díszei lesznek majd tulajdonosaik falain. Lim a művei eladásából befolyó összeg teljes egészét a Kanadai Cukorbetegek Szervezetének (CDA) ajánlotta fel. Ő maga is érintett a témában, mivel fiánál már fiatal korban 1-es típusú cukorbetegséget diagnosztizáltak az orvosok.

„Nagyon hálásak vagyunk Dan Lim elkötelezettségéért, mellyel a cukorbetegségben szenvedő embereket támogatja,” mondta Wendy Stienburg, az kiállítás szervezője. „Az ilyen események, mint ez a bemutató is, nagy mértékben segítik a CDA munkáját Kanada szerte. Az ezen alkalmakkor befolyt összegek segítségével támogatói programokat és szolgáltatásokat, pártfogói tevékenységet tudunk végezni, illetve jelentős kutatásokat támogathatunk.

Az 1903 kávézót 2016 tavaszán nyitotta meg a Harley-Davidson Canada. Az új kávézó a torontói Ossington sugárúton, a 96.-os szám alatt található. A Harley rajongók egészen biztosan fel fogják ismerni a kávézót annak nevéről, mely a patinás motormárka kezdeteire emlékezteti őket. 1903-ban, egy milwaukee-i fabódéban indult a Harley-Davidson története, melyet négy alapítója, Harley és a három Davidson testvér tett naggyá.

A kávézó dekorációja természetesen a motorgyártó jellegzetességeit vonultatja fel. A kávézó falain kiállított, bátor motoros nők képei egyértelműen bemutatták azt a kontrasztot, amely a motorozás múltja és jelene között húzódik. Ahogy az ember elnézegette a kiállított képeket, jól láthatta, hogy a motorok, a divat, a megjelenés, a motorozással kapcsolatos hiedelmek és az ahhoz való hozzáállás milyen nagymértékben megváltozott az idők során, és hogy személyről személyre vizsgálva a témát, szintén milyen nagy eltéréseket mutatnak ezek a lényeges jellemzők.

Aki ezen a kiállításon részt vett, többek között egy lényeges változást, egy örömteli tényt állapíthatott meg. Ez a motoros esemény valódi egyensúlyt teremtett a nemek között. Reméljük, hogy a jövőben több ilyen előremutató esemény történik világunkban, és egyre többen fogadják el és támogatják azt, hogy lányaik, anyáik, húgaink, nővéreink és nem utolsó sorban nagymamáink nyeregbe pattanjanak. Rock’n’ Roll, csajok!

fotokiallitas 01fotokiallitas 01fotokiallitas 01fotokiallitas 01fotokiallitas 01

Nyomtatás E-mail

BLOG COMMENTS POWERED BY DISQUS

Kedvelj bennünket

Motoros filmadatbázis

Blogok

Miközben szerveztem a csamos napot, azért folyamatosan a fejemben motoszkált, hogy még lehet idén olyan...
Bővebben...
Még mindig nem tudjuk, hogy mi baja a motoromnak, lévén, hogy megint nem ültem rajta...
Bővebben...

Rólunk

"A jó kislányok a mennybe mennek, a rosszak mindenhova"

A Csajokamotoron.hu magazin oldalain minden információt megtalálsz, ami a motoros nőket érdekli, amire szükségük lehet a motoros jogosítvány megszerzéséhez, vagy egy motoros túrához. 

Iratkozz fel a hírlevélre!