Fehérvári Eszter Fesztike

fehervari eszter fesztike 2Alig több mint 1 évvel ezelőtt még nem is sejtettem mit is jelent a motorozás „érzése”. 34 éves vagyok, de 30 éves koromig B kategóriás jogosítványom se volt.

Tavaly ősszel viszont bekopogtatott életembe a szerelem, mely két keréken érkezett. Már a legelső hátsó ülésesen való utazáskor megértettem mi is ez a szenvedély, ami sokakat magával repít. 2015 újévi fogadalmaként meg is ígértem magamnak, hogy ebben az évben megszerzem az A kategóriás jogosítványt.

A kedvesem maximálisan támogatott, ami nagy megerősítést jelentett az elhatározásomban, sőt születésnapomra meglepett a motorjogsi oktatás befizetésével is. Itt már nem volt mese, csinálni kellett.

HIRDETÉS (x)

A KRESZ vizsga letétele után jött természetesen a neheze. Ezt gondolom ismeritek, legalábbis azok biztosan, akik mint én is, tapasztalatlanul mentek az első órára. Az egy dolog, hogy egy kb. 200 kg-os nagy dögöt próbálsz megtartani a lábad között, de még meg is kell tudni szelídíteni. Nem beszélve arról, hogy az oktató nyers modora, nem éppen türelmes hozzáállása vagy olykor közönye se lendített sokat a szelídítés első fázisain.

A rutinpályán eltöltött kötelező óraszámot szorgalmasan megduplázva végül elsőre sikerült megcsinálni a vizsgát. Addigra olyan gyakorlatra tudtam szert tenni, hogy a forgalomban való motorozást már első alkalommal élvezni tudtam. A forgalomban töltött órák kissé emlékeztettek egy kiképzőtáborra, de egyre inkább ráérezve az ízére ennek már esélyes se volt, hogy elrettentsen a célomtól, ráadásul addigra már a garázsban várt az én WadMacsom, egy Honda NC750X személyében.

Augusztusban túlestem az utolsó megmérettetésen, és amint tehettük már szárnyaltunk is WadMaccsal. A párom támogatása, tanítgatása és végtelen türelme az első szárnypróbálgatások alkalmával nagy segítséget nyújtott és nyújt még ma is nekem. Ősszel már több közös utat tettünk meg együtt és a motorozás élményét megkoronázza számomra az az érzés, hogy mennyire büszke rám.

Ugyan még csak közel 2000 km van mögöttem, de azt gondolom előttem a végtelen.

fehervari eszter fesztike 1fehervari eszter fesztike 3

Nyomtatás E-mail

BLOG COMMENTS POWERED BY DISQUS

Kedvelj bennünket

Motoros filmadatbázis

Blogok

Mióta karanténban vagyunk, olyan terülj-terülj asztalkám van nálunk, mint ide Lacháza. Hétvégén pl. egyik nap...
Bővebben...
Helyzetre való tekintettel egyre több időt tartózkodók otthon. Ennek egyik előnye, hogy kiülhetek az erkélyre...
Bővebben...

Rólunk

"A jó kislányok a mennybe mennek, a rosszak mindenhova"

A Csajokamotoron.hu magazin oldalain minden információt megtalálsz, ami a motoros nőket érdekli, amire szükségük lehet a motoros jogosítvány megszerzéséhez, vagy egy motoros túrához. 

Iratkozz fel a hírlevélre!