Timybaby

A motoros pályafutásom 2005. november 19-én, lassacskán 4 éve, hogy "igazából" elkezdődött. Ekkor ismertem meg jelenlegi páromat. Előtte a bátyámmal motoroztam néha, neki akkor egy Yamaha RD 250-ese volt, azóta pár motor megfordult a keze alatt. Jelenleg egy Honda VF 750-ese van.

Tímeának hívnak és egy pest megyei falucskában élek. Ebben az évben érettségiztem, ezt követően pedig Budapestre kerültem az ELTE Tanító-és Óvóképző Főiskolai karra csecsemő- és gyermeknevelő- gondozó szakra. Egyszerűen azért választottam ezt a szakot, mert szeretem a gyerekeket.

A páromnak megismerkedésünkkor egy MZ TS 125-ese volt, azzal nyomta. Igaz, akkor tél volt, de ő vérbeli motorosként hóban-fagyban járt hozzám egy szomszédos faluból. Sajnos egyszer emiatt egy kis baleset is érte, nem komoly, csak csúnyán lehorzsolta a térdét. Sajnos az MZ nem sokiáig bírt el mindkettőnket, így a párom megvált tőle, de biztos kezekbe került.

HIRDETÉS (x)

A következő motorját - ami mai napig is az - egy számomra nagyon kedves motoros barátunktól (azóta sajnos elhunyt) vásárolta meg: egy Suzuki GS750-est, ami közel 30 éves paripa. Ezzel a motorral közlekedünk bárhová is menjünk, de sok kilométert tettünk bele közös utazásaink alkalmával. Eljárunk motorostalálkozókra is, amint az időnk és az anyagi helyzetünk engedi. Túrázni még nem tudtunk sajnos, de majd egyszer!

Még sajnos utasként veszek részt a szálguldozásban, de tervezem, hogy amint tudom - remélem ez a 2010-es évben bekövetkezik - elkezdem a jogosítványt megszerezni. Szeretnék én is "igazi" motoros csaj lenni!!

Nyomtatás E-mail

BLOG COMMENTS POWERED BY DISQUS

Kedvelj bennünket

Motoros filmadatbázis

Blogok

Rá kell jönnöm, hogy ki kell szakadnom a mókuskerékből, hogy ne fásuljak bele. Ilyenkor valami...
Bővebben...
Sosem voltam a konyha ördöge/tündére, de miután a motorok már a téli álmukat alusszák, én...
Bővebben...

Rólunk

"A jó kislányok a mennybe mennek, a rosszak mindenhova"

A Csajokamotoron.hu magazin oldalain minden információt megtalálsz, ami a motoros nőket érdekli, amire szükségük lehet a motoros jogosítvány megszerzéséhez, vagy egy motoros túrához. 

Iratkozz fel a hírlevélre!