Vilisics Ági

Tartalomjegyzék

Vilisics ÁgiÚgy tűnik későn érő típus vagyok, mert csak így felnőtt fejjel, egy évvel ezelőtt szereztem meg a nagymotoros jogosítványt.

Érdekes, apunak mindig is volt motorja, sőt, autónk nem is volt. Ő gyakorlatilag mindenhova motorral járt, csak idősebben szerezte meg a B kategóriás jogosítványt. MZ-je volt, de azzal eljutott Törökország ázsiai részére is.

Nagy hatással nem volt rám a dolog, így nőttem fel, gyerekként felülni sosem akartam a járgányára. Később, már felnőttként jó időben én is vágyakozva néztem az elzúgó motorosok után, hogy milyen jó is nekik, én is velük szeretnék menni. Hogy aztán ebből hogy lett mégis motorozás?

HIRDETÉS (x)

Férjem volt az, aki először belevágott. Két évvel ezelőtt szerezte meg a jogsit, s vette meg a motorját ezzel egy időben - Yamaha XJR 1300. Az első évben utasként többször volt szerencsém rövidebb-hosszabb kirándulásokat tenni vele. Be kell valljam, nekem először félelmetes élmény volt, folyamatosan arra gondoltam, hogy épségben hazaérjünk. Aztán belejöttem az utas-szerepbe, és utána inkább élvezetesnek, izgalmasnak tartottam a motorozást.

Másrészt a kislányunkat a férjem jó pár alkalommal vitte az iskolába, nem kis büszkeséget okozva ezzel egy akkor 8 évesnek, látva az osztálytársak sóvárgó tekintetét. Mivel a motorra nem férünk fel hárman, így ez is oka volt annak, hogy én is megszerezzem a jogsit rövid időn belül.

Nyomtatás E-mail

BLOG COMMENTS POWERED BY DISQUS

Kedvelj bennünket

Motoros filmadatbázis

Blogok

A hosszú hétvége nagy részét Pilismaróton töltöttük a Szobi Révnél. Ezúttal nem motoros találkozó volt...
Bővebben...
Miután kedden motoroztam egy kellemeset bár elég rövidet, másnap arra mentem ki a garázsba, hogy...
Bővebben...

Rólunk

"A jó kislányok a mennybe mennek, a rosszak mindenhova"

A Csajokamotoron.hu magazin oldalain minden információt megtalálsz, ami a motoros nőket érdekli, amire szükségük lehet a motoros jogosítvány megszerzéséhez, vagy egy motoros túrához. 

Iratkozz fel a hírlevélre!